2023. november 8., 20:11

Színes játékkal győzte le Marozsán a spanyol Bautista Agutot

A mérkőzés közepén egy erősebb hullámvölgyön átjutva döntő szettben győzte le Marozsán Fábián a világranglistán korábban top tízes spanyol Roberto Bautista Agutot, így bejutott a szófiai ATP 250-es torna negyeddöntőjébe.

Előrelátás
Marozsán Fábián
Fotó: MTI

„Remekül felkészült a meccsre fizikálisan és mentálisan is, és a találkozó első felében egyértelműen hozta is az előre megbeszélt taktikát. Az volt a terv, hogy védekezésre kényszeríti, és le is ütötte a pályáról Bautistát egészen 6:3, 2:2-ig, ahol először veszítette el az adogatását, ami megváltoztatta a játék képét" – értékelt a találkozó után Balázs György, a 24 éves magyar teniszező edzője. – Ott mintha kicsit megingott volna Fábián önbizalma, a spanyol pedig ráérzett, hogy akár esélye is lehet győzni, és összeszedte magát.”

Egészen a döntő játszma elejéig hullámzó volt a mérkőzés, oda-vissza brékelte egymást a két játékos, Marozsán pedig akkor talált igazán magára, amikor 3:1-nél hozta a saját adogatását, és 3:2-re módosult az állás, majd rögtön vissza is vette a második elveszített szerváját.

„Ugyan ezután 6:6-ig fej-fej mellett haladtak, de érezhető volt, hogy ismét Fábián van fölényben, nagyon büszke voltam rá, hogy szintet tudott lépni: mivel már nem működött a korábbi taktika, elkezdte színezni, variálni a játékát, többet nyesett, volt, hogy a hálóhoz is feljött, ismét küzdött, meccslabdái is voltak, bár ezeket hárította Bautista Agut.” – mondta Balázs.

A rövidítésben aztán sok kérdés nem maradt, 7–4-re húzta be Marozsán Fábián. Edzője hozzátette: hogy a több napos betegsége után, amely miatt Párizsban sem tudott indulni, visszajöjjön a kondija a szófiai tornáig tornára, nagyon sokat köszönhet erőnléti edzőjének, Varga Antalnak, és fizioterapeutájának, Schlick-Szabó Lucának. A torna nagy igénybevételt jelent, mivel kedden kezdődött, és szombaton lesz a finálé, tehát annak, aki döntőbe jut, ez öt nap alatt öt mérkőzést jelent, a 62. helyen rangsorolt magyar pedig egyelőre úgy tűnik, a kihagyás ellenére is jól bírja a gyűrődést.

Marozsán Fábián a következő mérkőzését csütörtökön, Jan-Lennard Struff ellen játssza. A szófiai torna másik magyar versenyzője Fucsovics Márton is sikerrel vette a nyolcaddöntőt miután az osztrák Rodionov ellen szetthátrányból fordított és bejutott a negyeddöntőbe

ATP 250-es torna, Szófia, nyolcaddöntő:
Marozsán Fábián - Roberto Batutista Agut (spnayol)  6-3, 3-6, 7-6
Fucsovics Márton (8.) - Jurij Rodionov (osztrák) 3-6, 6-4, 6-1
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.