2019. november 3., 12:10

Szentes Open először

A szentesi Szilver TSE versenyrendezőként kilép a nemzetközi porondra. November 9-én ugyanis International Opent rendeznek Szentesen. A Csongrád megyei város évtizedek óta a magyar táncsport fellegvárának számít, ám ez az első alkalom, amikor rangos nemzetközi eseménynek ad otthont.

táncsport02
Fotó: NVESZ

László Csaba az egyik legeredményesebb magyar versenytáncos többszörös magyar bajnok, világ- és Európa-bajnoki érmes, többszörös Világjátékok-résztvevő. Jelenleg a Szilver TSE igazgatójaként dolgozik, most többek között azon, hogy minél jobban sikerüljön a Szentes Open.

Számtalan versenyt rendeztünk már, úgy gondoltuk, hogy eljött az idő arra, hogy nemzetközi mezőnyt lássunk vendégül. Az International Open a World Open után a második legrangosabb világranglista pontszerző versenynek számít, és bízunk abban, hogy mindenki elégedetten fog távozni Szentesről. A magyar párosokon kívül elsősorban a környező országokból érkeznek táncosok, de érkezett nevezés például Dániából és Ázsiából is" - nyilatkozta László Csaba.

A Szentes Open előrendezvényeként, november 8-án hobbitáncosoknak szerveznek versenyt, amelyre ugyancsak népes mezőny érkezik.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.