2023. szeptember 8., 11:19

Szabalenka és Gauff mérkőznek a US Open döntőjében

Az Australian Open-címvédő Arina Szabalenka és a hazai közönség előtt szereplő Coco Gauff vívja a női egyes döntőjét az amerikai nyílt teniszbajnokságon.

Coco Gauff Arina Szabalenka
Fotó: TASR/AP

A hétfőtől világelső fehérorosz játékos az amerikai Madison Keyst verte meg úgy, hogy az első szettet 6:0-ra elvesztette, és a másodikban is 4:2-es hátrányban volt. A 17. helyen álló Keys 5:4-nél a mérkőzésért adogatott, ám 25 éves ellenfele innen fordított.

A meccset lezáró szuper-rövidítésben Szabalenka 7-3-nál azt hitte, hogy vége a találkozónak, és örömében eldobta az ütőjét,

csakhogy döntő játszmában már 10 pontig tart a tie-break a US Openen, így tovább kellett küzdenie, s végül 2 óra 35 perc alatt nyert.

A mindössze 19 éves Gauff és a 10. kiemelt cseh Karolina Muchova összecsapása 6:4, 1:0-ás állásnál 50 percre félbeszakadt néhány klímaaktivista tüntetése miatt, egyikük ráadásul odaragasztotta a lábát a lelátóra.

A floridai tinédzser két óra alatt győzött, és a 2022-es Roland Garros után a második Grand Slam-fináléjára készülhet.

Eredmények, női elődöntő:
Szabalenka (fehérorosz, 2.)-Keys (amerikai, 17.) 0:6, 7:6, (7-1), 7:6 (10-5)
Gauff (amerikai, 6.)-Muchova (cseh, 10.) 6:4, 7:5

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.