2022. június 4., 09:28

Roland Garros: Ismert Nadal ellenfele a döntőben

Casper Ruud lesz Rafael Nadal ellenfele a francia nyílt teniszbajnokság férfi fináléjában, miután a pénteki elődöntőben négy játszmában legyőzte Marin Cilicet.

Casper Ruud
Fotó: TASR/AP

Pedig az első játszmát még a horvát játékos nyerte, mert 3:3-ig fej fej mellett haladtak a felek, utána viszont a 2014-ben US Open-bajnok Cilic két brékkel szettelőnybe került. A pályafutása első Grand Slam-elődöntőjében szereplő norvég riválisa viszont nem esett kétségbe,

már a következő játszma elején elvette ellenfele adogatójátékát, előnyét pedig végigvitte, így 48 perc alatt egyenlített.

A folytatásra teljesen elbizonytalanodott a 33 éves Cilic, aki azonnal kettős brékhátrányba került. A hullámvölgyből az a közjáték sem tudta kihozni, hogy egy környezetvédelmi aktivista a pályára rohant, ahol a hálóhoz kötözte magát. Emiatt néhány percre félbe is szakadt a meccs, a játékosok az öltözőbe vonultak.

A 23 esztendős Ruud viszont nem zökkent ki, és lezárta a harmadik szettet.

A skandináv teniszező, akinek eddigi legjobbja a tavalyi Australian Openen elért nyolcaddöntő volt a Grand Slam-tornákon, a negyedik játszmában is ugyanolyan magabiztosan játszott. Azonnal brékkel kezdett, majd később még egyszer elvette ellenfele adogatását, így viszonylag könnyedén, kevesebb mint három órás csatában jutott a fináléba.
A Roland Garroson 14. diadalára hajtó Rafael Nadallal vasárnap találkozik a döntőben, akivel még nem mérkőztek meg.

Eredmények, elődöntő, férfiak:
Ruud (norvég, 8.)-Cilic (horvát, 20.) 3:6, 6:4, 6:2, 6:2

korábban:
Nadal (spanyol, 5.)-Zverev (német, 3.) 7:6 (10-8), 6:6-nál Zverev feladta
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.