Érdekes módon a spanyol és a norvég még sosem vívott egymással tétmérkőzést, ugyanakkor sokszor edzettek együtt Nadal mallorcai akadémiáján.
A tavaly a negyeddöntőig jutó játékos ugyanis már 34 mérkőzés óta veretlen volt a szombati döntő előtt, és ez a sikersorozata 2000 óta a második leghosszabb volt a nők között.
Casper Ruud lesz Rafael Nadal ellenfele a francia nyílt teniszbajnokság férfi fináléjában, miután a pénteki elődöntőben négy játszmában legyőzte Marin Cilicet.
Amelie Mauresmo: maradnak az esti mérkőzések.
Nadal: Semmi kétség, nincs még egy ilyen hely. Ez a pálya a legfontosabb és a legkülönlegesebb számomra, az itt kapott szeretet semmivel nem hasonlítható össze.
Három sima játszmában diadalmaskodott.
A felvidéki játékos a Roland Garros első fordulójában verhető ellenfelet kapott, a világranglistán 152. helyen álló argentin Pedro Cachin személyében.
A találkozó 4 óra 12 percig tartott, Djokovic előtt, legutóbb az argentin Gaston Gaudio tudott kétszettes hátrányból fordítani a Garros-döntőben 2004-ben.
Krejčíková három szettben legyőzte az orosz Anasztaszija Pavljucsenkovát, megszerezve első Grand Slam-trófeáját.
Nadal 2015 óta először kapott ki a Roland Garroson.
Új győztest, egyben új Grand Slam-bajnokot avatnak női egyesben a francia nyílt teniszbajnokságon.
A nyolcaddöntő előtt visszalépett a francia nyílt teniszbajnokságtól Roger Federer.
Viktorija Azarenka háromszettes mérkőzésen a vasárnapi nyolcaddöntőben búcsúzott a francia nyílt teniszbajnokságtól.
Roger Federer négy szettben nyert a német Dominik Köpfer ellen, ezzel nyolcaddöntőbe jutott a francia nyílt teniszbajnokságon.
A nádszegi teniszezőt a 12. helyen kiemelt spanyol Carreno-Busta búcsúztatta...
Csütörtökön megtartották a francia nyílt teniszbajnokság sorsolását, melyben felvidéki érdekeltség is volt a nádszegi származású Gombos Norbert személyében.
Babos a selejtező második fordulójában búcsúzott.
Még mindig nincs százszázalékos állapotban a lába, úgy döntött, elővigyázatosságból nem vállalja a legalább háromjátszmás mérkőzéseket.
A 39 éves Federer a US Opent és a Roland Garrost is kihagyta, hogy teljesen felépüljön térdoperációja után.
A finálé csak a spanyol sztártól hozta a várt magas színvonalú salakteniszt, aki három brékkel lesöpörte a pályáról riválisát
A lengyel játékos pályafutása első Grand Slam-trófeáját szerezte meg.
Most már a koronavírus nem szólt közbe.
Nadal mindössze négy játékot veszített.
Serena Williams szerdán közölte, hogy nem tudja folytatni a játékot.