2018. május 29., 16:50

Roland Garros - Fucsovics a második fordulóban

Fucsovics Márton bejutott a második fordulóba a francia nyílt teniszbajnokságon.  A világranglistán 45. játékos kedden a kanadai Vasek Pospisilt győzte le magabiztosan három játszmában.

 Az első szettben a magyar játékos villámgyorsan elhúzott 5:0-ra, s riválisa egy bréknek köszönhetően 5:3-ra felzárkózott ugyan, de végül simán, bő fél óra játék után került előnybe.

A második felvonásban 3:3-ig szoros volt a csata, ezután azonban Fucsovics sorozatban három játékot nyert, amiből kétszer is Pospisil adogatott, így már 2-0-ra vezetett.

 A harmadik szettben Fucsovics rögtön elveszítette szerváját, de 3:2-nél visszavette, majd egészen a rövidítésig nem is fordult a kocka. A tie-breakben Fucsovics 5-3-nál került lépéselőnybe, és három meccslabdához jutott. Ezekből az utolsót értékesítette, így 2 óra 11 perc alatt megnyerte a mérkőzést.

Fucsovics a 64 között az ausztrál Alex De Minaur és a 16. kiemelt brit Kyle Edmund összecsapásának győztesével találkozik.

Győzelemmel kezdett a címvédő, világelső Rafael Nadal a francia nyílt teniszbajnokságon.

A spanyol játékos - a torna tízszeres bajnoka - még hétfőn kezdte el az olasz Simone Bolelli elleni első fordulós találkozóját, amit az eső miatt azonban csak kedden tudtak befejezni.

Nadal a második napon harmadik szett 0-3-as állásról fordított úgy, hogy a rövidítésben négy szettlabdát hárított. A spanyol sztár a második körben az argentin Guido Pellával találkozik.

A nők versenyében a harmadik kiemelt, 2016-ban győztes Garbine Muguruza egy szoros és egy sima szettben búcsúztatta a hozzá hasonlóan kétszeres Grand Slam-tornagyőztes orosz Szvetlana Kuznyecovát.

Nyert az első fordulóban Marija Sarapova is: a kétszeres Roland Garros-bajnok, doppingeltiltása óta Grand Slamen először kiemelt orosz játékos három játszmában győzött a selejtezőből érkezett holland Richel Hogenkamp ellen.

Eredmény:

férfiak:

1. forduló (a 64 közé jutásért):

Nadal (spanyol, 1.)-Bolelli (olasz) 6:4, 6:3, 7:6 (11-9)

Cilic (horvát, 3.)-Duckworth (ausztrál) 6:3, 7:5, 7:6 (7-4)

Anderson (dél-afrikai, 6.)-Lorenzi (olasz) 6:1, 6:2, 6:4

Fognini (olasz, 18.)-Andujar (spanyol) 6:4, 6:2, 6:1

Shapovalov (kanadai, 24.)-Millman (ausztrál) 7:5, 6:4, 6:2

Pella (argentin)-Sousa (portugál) 6:2, 6:3, 6:4

Marterer (német)-Harrison (amerikai) 6:1, 6:3, 7:5

Cuevas (uruguayi)-Bedene (szlovén) 6:4, 6:3, 6:2

Hurkacz (lengyel)-Sandgren (amerikai) 6:2, 6:2, 3:6, 6:3

Struff (német)-Donszkoj (orosz) 6:1, 6:3, 6:0

Fucsovics Márton-Vasek Pospisil (kanadai) 6:3, 6:3, 7:6 (7-5)

nők:

1. forduló (a 64 közé jutásért):

Muguruza (spanyol, 3.)-Kuznyecova (orosz) 7:6 (7-0), 6:2

Mertens (belga, 16.)-Lepchenko (amerikai) 6:7 (9-11), 7:6 (7-4), 6:0

Gavrilova (ausztrál, 24.)-Cirstea (román) 4:6, 7:6 (7-4), 6:3

Csang Su-aj (kínai, 27.)-Kucova (szlovák) 6:0, 7:5

Sarapova (orosz, 28.)-Hogenkamp (holland) 6:1, 4:6, 6:3

Mattek-Sands (amerikai)-Larsson (svéd) 6:4, 6:3

Stosur (ausztrál)-Wickmayer (belga) 6:2, 6:4

Van Uytvanck (belga(-Wallace (ausztrál) 6:1, 6:0

Ferro (francia)-Witthöft (német) 6:4, 6:2

 
Fucsovics Márton
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: TASR/AP
Fucsovics Márton
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.