2018. június 4., 16:12

Roland Garros - Babos Tímea párosban negyeddöntős

Babos Tímea és Kristina Mladenovic három játszmában jutott negyeddöntőbe a női párosok versenyében a francia nyílt teniszbajnokság hétfői játéknapján.

Babos Tímea
Fotó: TASR

Az első helyen kiemelt, Australian Open-győztes magyar, francia duó rögtön legelső adogatójátékát elveszítette a 13. helyen kiemelt Nicole Melichar, Kveta Peschke amerikai, cseh párossal szemben, s mivel ellenfele jól szervált, 31 percnyi játék után előnybe került.

A második szettben a torna honlapja szerint alaposan javult Babosék adogatása, ráadásul fogadásban is jobban teljesítettek, így két brékkel 28 perc alatt egyenlítettek.

A döntő felvonásban a magyar, francia duó kétszer is elvette az amerikai, cseh kettős adogatását, 5:3-as vezetésnél a mérkőzésért szerválhatott, ám ellenfele egyenlíteni tudott. Babosék két játékkal később, fogadóként jutottak mérkőzéslabdákhoz, amelyek közül a harmadikat kihasználva jutottak tovább.
Babos és Mladenovic párosa a negyeddöntőben a Hozumi Eri, Ninomija Makoto japán duóval találkozik.

Eredmény:
női páros, nyolcaddöntő:
Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 1.)-Nicole Melichar, Kveta Peschke (amerikai, cseh, 13.) 4:6, 6:2, 7:5
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.