2018. szeptember 24., 17:00

Rekordlétszámmal rajtol a darts Eb Budapesten

Rekordlétszám, 38 ország 288 versenyzője vesz részt a szeptember 26. és 28. között Budapesten sorra kerülő steel darts Európa-bajnokságon. A sporttörténelmi kontinensviadalon – hiszen Magyarország először rendez felnőtt darts világversenyt – a szakvezetés a válogatottaktól a mezőny első felébe jutást várja, és bizakodik az éremszerzésben is.

darts eb

A MOM Sportközpontban szerdától szombatig tartandó megmérettetésre a WDF (World Darts Federation) világszövetség 39 európai tagországa közül 38 nevezett: ilyen nagy mezőnyre még nem volt példa az Eb-k történetében.

Csapatban 38 férfi és 34 női válogatott mérkőzik meg egymással, emellett egyéniben és párosban avatnak Európa-bajnokot. Hazánkat négy-négy játékos képviseli mindkét nem küzdelmeiben. A férfiaknál Petrács Gábor, Rucska József, Székely Pál és Takács Gábor, míg a nőknél Csombok Krisztina, Erdei Nóra, Ihász Veronika és Ölei Annamária áll tábla elé.

Kövesdi Andrea szövetségi kapitány szerint elsősorban egyéniben van esély sikerekre:

 „Csapatban szép eredménynek számítana egy-egy pozíció a középmezőnyből, egyéniben azonban bármi megtörténhet. Ne feledjük el, hogy Ihász Veronika személyében van egy világranglista hetedik helyezett kiválóságunk.”

A többszörös hazai bajnok Ihász Veronika nemcsak saját sikerében bízik, hanem abban is, hogy az Eb egy lökést ad a sportágnak.

„Szeretnék az első háromban végezni, ez egy hazai rendezésű versenyen nagyon boldoggá tenne. A darts itthon is egyre népszerűbb, és remélem, hogy a budapesti Európa-bajnokság után még többeket mozgat majd meg a sportág, akár amatőr szinten, akár igazoltként.” 

A magyarok jó szereplését nehezíti, hogy a WDF világszervezet legjobbjai közül sokan jönnek el a magyar fővárosba.

A férfiaknál itt lesz a világranglistán második angol Scott Mitchell, de a holland Willem Mandingers és Wesley Harms is az elit tagja, az orosz Borisz Kolcov és Alekszandr Oreskin pedig vb-címvédők párosban. A hölgyeknél az indulók között van a világranglistát vezető, korábbi világ- és Európa-bajnok angol Deta Hedman, a rangsorban harmadik holland Sharon Prins és a negyedik angol Fallon Sherrock.

Az Eb-n a papírforma alapján angol és holland fölény várható – mondta Bereczki Béla, a Magyar Darts Szövetség szakmai igazgatója, aki arról is beszélt, hogy a televíziókban hétről hétre látható profi sztárok szinte mindegyike a WDF versenyrendszerből került ki.

A versenyzőkön kívül Budapestre érkezik a WDF teljes vezérkara is, amely a keddi megnyitót megelőzően itt tartja szokásos éves találkozóját.

A világszövetség szigorú szabályai miatt a MOM Sportcsarnokban a szerdától péntekig tartó selejtezők és elődöntők ideje alatt az érdeklődők a versenyterem mellett felállított „Fan Zone” területén követhetik élőben az éppen zajló mérkőzéseket. Szombaton, a döntők idejére azonban már a jegyüket megváltó nézők előtt is megnyílik az Eb versenyterme.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.