2024. augusztus 9., 11:34
Frissítve: aug. 9. 11:43

Rasovszky Kristóf: most vagyok a csúcson

Nem akart magára nagy terhet tenni, ezért nem a győzelemben, hanem csak a dobogóban gondolkodott Rasovszky Kristóf, aki pénteken megnyerte a nyíltvízi úszók versenyét a párizsi olimpián.

Rasovszky Kristóf
Az aranyérmes Rasovszky Kristóf a férfi 10 kilométeres nyíltvízi úszás eredményhirdetésén
Fotó: MTI

"Tudtuk, hogy mi vár ránk, keményen dolgoztunk, nagyon sokat készültünk arra, mi lesz a Szajnában, a Dunában és a medencében egyaránt, ez pedig kifizetődött" - nyilatkozta a újdonsült olimpiai bajnok, aki medencében három számban is indulhatott volna - ahol társai, a pénteken  bronzérmes Betlehem Dávid, valamint Sárkány Zalán is fantasztikus egyéni csúcsokat úszott -, végül kizárólag a 10 kilométeres nyíltvízi versenyre koncentrált, ami elmondása szerint jó döntésnek bizonyult.

Az elmúlt egy év rengeteg tapasztalatot adott, mivel kellene majd próbálkoznom az olimpián. Dohában nagyon sokat vezettem, ami kifizetődött, a belgrádi Európa-bajnokságon meg feladtuk a vezető pozíciót, hagytuk, hogy a többiek menjenek elöl, ez inkább Gregorio Paltrinierinek kedvezett. Ezért úgy voltam vele, hogy amennyit csak lehet, most vezessek én és fárasszam a többieket"

- mondta a taktikával kapcsolatban a 27 éves klasszis, aki az év elején Dohában is megnyerte a "királyszámot".

Rasovszky a hajrával kapcsolatban elárulta, abban biztos volt, hogy ha az utolsó kanyart elsőként veszi be, akkor már nem tudja megelőzni német riválisa, ugyanakkor azt nem érzékelte, hogy a címvédő Florian Wellbrock vagy Oliver Klemet úszik mögötte.

Tudtam, hogy ha a falhoz én érek ki elsőnek, akkor onnantól nagyon nehéz dolga lesz, bárki is legyen az, hiszen a fal melletti pozíciót nem fogom feladni, ha kell, meg is nyalom. Belül a sodrás ellen úszva gyakorlatilag nem is lehetett előzni"

- idézte fel.

Hozzátette: úgy tűnt, hogy a riválisok nem igazán mérték fel jól előzetesen a helyzetet, hiszen a külső íven próbáltak úszni.

"Laci bácsi (Szokolai László) és a Duna tökéletesen felkészített minket, tudtuk, hogy mit kell csinálni." - jelentette ki az újdonsült olimpiai bajnok.

Most vagyok a csúcson, ott van az olimpiai arany a nyakamban. Az elmúlt fél évben próbáltam úgy készülni, hogy nem ez a cél, hanem csak hogy ott legyek a dobogón és ne nyomjon agyon a teher. Egy újabb érem is nagy teljesítmény lett volna, ebben a tekintetben is tökéletesen sikerült a felkészülés"

- mondta a Tokióban ezüstérmes Rasovszky.

Az MTI kérdésére elárulta, a következő néhány hetet egészen biztosan úszás nélkül, rengeteg pihenéssel tölti majd. Karrierjével kapcsolatban azt mondta, nem tervezi a visszavonulást:

"Azt szokták mondani, hogy a csúcson kéne abbahagyni, de lehet, hogy még a következő két-három évben is a csúcson leszek." - fogalmazott.

Az olimpiai bajnok úszó elárulta, felesége, Kata hisz a számmisztikában, és amikor meglátta a 19-es rajtszámot, nagyon megörült, ugyanis ez a győzelem és a siker száma.

Rasovszky napra pontosan 12 évvel Risztov Éva londoni győzelmét követően a nyíltvízi szakág második aranyát nyerte, s ez a magyar úszósport 32. olimpiai elsősége.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.