2018. május 29., 10:46

Pezsgett a párkányi Duna-part

A hét végén rendezték Párkányban a nemzetközi kajak-kenu bajnokságot a párkányi sportember, Jung György emlékére, melyen 15 sportegyesület vett részt.

bokor-reka-1.jpg
Galéria
+4 kép a galériában

A helyi Duna Sportegyesület vezetője, Marsal Zorán elmondta, a rendezvény zökkenőmentesen és rendkívül jó hangulatban telt, de a legfontosabb, hogy teljesítette küldetését: több mint száz fiatal sportoló összemérhette erejét, felkészültségét, lélekjelenlétét, s szerezhetett hasznos tapasztalatokat az elkövetkező versenyekre. A Párkányi Duna-part telis-tele volt drukkoló csapattársakkal és szülőkkel, fürdőzőkkel, és sorra gazdára találtak a fényesen csillogó érmek is.

A versenyre Trencsénből, Nyitranovákról, Komáromból, Somorjáról és Pozsonyból is érkeztek, de nem maradtak távol az esztergomi és oroszláni evezősök sem. A parton mindenki rutinosan pakolta a kajakját, többen a pályát elemezve az utolsó taktikai megbeszéléseket tartották, csoportokban nyomták a fekvőtámaszt, vagy éppen a drukkoló versecskét ismételték át újra. A verőfényes napsütésben ki-ki kajakkal, kenuval, gyerekkel, kutyával, biciklivel, napernyővel, fagyival s naptejjel felfegyverkezve vágott neki a futamoknak, melyek 28 kategóriában zajlottak. 500-tól 3000 méterig terjedő távokon egyéniben és váltóban is bizonyíthattak a versenyzők.

Marsal Zorán elmondta, a hazai csapat remekül teljesített, de kis csapatként sokat tanulhatott az ide látogató nagy kluboktól – mind a technika, mind a csapatmunka terén. „A vendég klubok le voltak nyűgözve a csodás helyszíntől és panorámától, nagy öröm számunkra, hogy immár másodszor rendezhettük meg az emlékfutamot” – mondta a párkányi kajak-kenu egyesület vezetője, akitől azt is megtudtuk, Jung György a párkányi Duna Sportegyesület első elnöke volt 1993 és 1997 között. Szabó Eugen, Párkány polgármestere üdvözlő szavaiban is kiemelte, a vízi sportok elengedhetetlen részei kell legyenek a párkányi nyárnak, s nagy öröm, hogy a klub újjászervezte magát, erősödik és már ilyen színvonalas versenyek szervezését is vállalja. „A párkányi evezős sport jó kezekben van” – összegezte.

A nézelődőnek az volt az érzése, hogy egy rutinos folyamatba csöppent bele, minden oly olajozottan zajlott. A gyerekek szép sorban vízre szálltak, s dulakodás nélkül felsorakoztak a starthoz. A rajtokba aztán parton és vízben is mindenki beleadott apait-anyait, éppúgy feszültek az izmok, mint a biztató üvöltést produkáló hangszálak. A befutókat szintén óriási üdvrivalgás fogadta, hiszen az egyes futamok egyéni győzelmeket hoztak, de mindenki a maga csapatáért is harcolt. A Duna is boldognak látszott, hiszen több mint száz gyereket utaztatott a hátán.

 

bokor-reka-1.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.