2019. április 8., 06:32

Olimpiai, világ- és Európa-bajnokok az Asztalitenisz Világnapján

Sikeres volt a 2019-es Asztalitenisz Világnapja. Az eseményt 2015 óta rendezik meg, a szervezők célja az, hogy népszerűsítsék a sportágat. Idén a Budapesten megrendezendő világbajnokság jegyében bonyolították le az Asztalitenisz Világnapját.

Asztalitenisz világnap 2019
Galéria
+5 kép a galériában
Fotó: Róth Tamás

Az április 18-án kezdődő Liebherr asztalitenisz-világbajnokság sajtóosztályának információi szerint 2019-ben több mint 100 országban rendezték meg az Asztalitenisz Világnapját, itthon pedig közel 40 település kapcsolódott a kezdeményezéshez bemutató mérkőzésekkel, rendhagyó versenyekkel. A központi esemény az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban volt, ahol több sportág is képviseltette magát olimpiai, világ- és Európa-bajnokok társaságában.

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke szerint az asztalitenisznek külön varázsa van, és ezt a világnap is bizonyította. „Anno sportgimnáziumba jártam. Hatalmas pingpongcsatákat vívtunk. Ez a játék magával ragadja az embert” – fogalmazott a MOB-elnök.

Fotó:  Róth Tamás

Az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban elégedetten konstatálta a nagy érdeklődést Nátrán Roland, a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöke. „Idén világbajnokságot rendezünk. Fantasztikus azt látni, hogy ez a mozgásforma kicsiket és nagyokat ugyanúgy megmozgat, mint más sportágból érkezőket. Külön öröm, hogy olimpiai, világ- és Európa-bajnokok is kilátogattak a rendezvényre” – mondta a sportvezető.

Kőbán Rita, kétszeres olimpiai bajnok kajakos mindig csodálta azokat, akik az asztaliteniszben nagyot tudtak alkotni. „Jó ennyi legenda között lenni, jó, hogy a magyar asztalitenisz nagyjait is láthatja itt a közönség. Sajnos én viszonylag távol vagyok ettől a sportágtól, hiszen sosem voltam túl jó benne, de mindig felnéztem azokra a válogatott játékosokra, akik a világversenyeken képviselték Magyarországot” – nyilatkozta Kőbán Rita.

Storcz Botondnak kellemes emlékei vannak az asztaliteniszről. „Rengeteget ütögettünk az edzőtáborban. Ha volt egy kis időnk, máris a pingpongasztalnál találtuk magunkat, és ment a forgó. Volt, hogy nem jutott mindenkinek ütő, olyankor mindent felhasználtunk, ami lapos volt. A lényeg az volt, hogy a labda pattogjon” – emlékezett a háromszoros olimpiai bajnok kajakos.

Az Asztalitenisz Világnapján az újságírók is pingpongoztak. A világ- és Európa-bajnok Gergely Gáborról elnevezett Média Kupát, amelyet a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) ajánlott fel, végül Illyés Tibor, a Magyar Távirati Iroda fotósa nyerte meg. A trófeát Őri B. Péter, az MSÚSZ főtitkára adta át.

A világnap egyébként magyar kezdeményezés. Az alapötlet Aranyosi Pétertől, a férfi asztalitenisz-válogatott szövetségi kapitányától származik. 

Asztalitenisz világnap 2019
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.