2019. november 10., 12:03

Négy szlovák bajnoki címet szereztek a dunaszerdahelyi birkózók

Szombaton Nyitrán került megrendezésre a felnőtt férfi és női szabadfogású birkózó szlovák bajnokság, amelyre 20 egyesület 122 versenyzője nevezett be.

dunaszerdahelyi birok

Gaál Attila és Vajas József edzők vezetésével 12 dunaszerdahelyi birkózó indult csatába a bajnoki címekért.

Az 57 kg-os súlycsoportban a még csak 17 éves Csörgő Tamás brillírozott, aki kassai ellenfelét legyőzve jutott az elődöntőbe, ahol az aktuális válogatott nyitrai ellenfelét verte 16:6 arányú technikai tusra.

Tamás a döntőben sem adott esélyt a rimaszombati vetélytársának és 10:0 arányú technikai tusgyőzelmet aratva megszerezte a bajnoki címet. 65 kg-ban Hakszer Balázs kassai, majd szinnai ellenfeleit verte technikai tusra, ami után következett a döntő, ahol nyitrai ellenfelét két vállra fektetve Balázs megszerezte az aranyérmet.

A nők 62 kg-os súlycsoportjában Juhász Mária állhatott fel a dobogó legfelső fokára, miután nyitrai és kassai ellenfeleit fektette két vállra. A 65 kg-os súlycsoportban Bacsfai Réka két nyitrai ellenfelét tusra verve  védte meg a bajnoki címét. Dicséretes még Csepi Viktória 55 kg-ban szerzett ezüstérme, valamint ifj. Gaál Attila 74 kg-ban nyert bronzérme. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.