2023. június 17., 17:26

Nagyot csatázott Stuttgartban Fucsovics, de így is elvesztette elődöntőjét

Fucsovics Márton kiélezett csata végén két játszmában kikapott a harmadik kiemelt amerikai Frances Tiafoe-tól a stuttgarti 795 ezer euró összdíjazású füves pályás férfi tenisztorna elődöntőjében.

Fucsovics Márton
Fotó: TASR/AP

A világranglistán 86. magyar játékos

nagyszerűen menetelt eddig a németországi versenyen,

a selejtezőből indulva a főtábla első fordulójában szetthátrányból verte a kanadai Denis Shapovalovot (29.), a nyolcaddöntőben pedig a kínai Vu Ji-pinget (64.), pénteken pedig bravúrt bemutatva a második kiemelt amerikai Taylor Fritzt is legyőzte.

Szombaton a rangsor 12. helyezettje várt rá, aki az első szettben egyértelműen jobban teniszezett nála, a szakasz közepén elvette az adogatását, előnyét pedig magabiztosan megőrizve, 6:3-ra megnyerte a játszmát.

A folytatásban abszolút kiegyenlített erők küzdelme folyt a füvön.

Mindkét teniszező vigyázott saját szerváira, így 6:6-nál következhetett a rövidítés. Ebben szintén fej-fej mellett haladtak a felek, ám végig Fucsovics volt előnyben, s 6-5-nél, 8-7-nél és 10-9-nél is szervájánál volt szettlabdája, de mindannyiszor hibázott, Tiafoe pedig 12-11-nél első meccslabdáját kihasználva lezárta az 1 óra 37 perces találkozót.

Fucsovics ezt megelőzően a 2021-es rotterdami kemény pályás versenyen jutott el a legjobb négyig ATP-tornán, akkor egészen a fináléig menetelt.

Füves borításon először játszhatott elődöntőt a 2021-ben Wimbledonban negyeddöntős magyar.

Eredmény, elődöntő:
Frances Tiafoe (amerikai), 3.)-Fucsovics Márton 6:3, 7:6 (13-11)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.