2021. július 24., 07:51

Már úton a csallóközi kerekesek

Pénteken útra keltek a csallóközi kerekesek, akik célja a Fekete-tengerig letekerni.

A ljubicevaci templomnál
A ljubicevaci templomnál

Az első szakasz Kladovo (Szerbia) és Bodony (Bulgária) közötti 140 km volt. A csapat első megállója Ljubicevac szerb településen adódott, ahol kiélvezték egy helyi üzlettulajdonos vendégszeretetét és láthattak egy különleges templomot.

Ezt követően a Bledarije vízesés felé vettük az utat, hogy felérjünk, két komoly emelkedőt kellett leküzdeni. Ebédünket egy hangulatos  Duna parti vendéglőben fogyasztottuk el, gyönyörű kilátással a folyóra, amely utunkat kíséri. Következő megállónk a  bukovoi manastír volt, szintén egy emelkedő tetején"

- tudtuk meg Ágh Pétertől, a résztvevők egyikétől.

A Mokranskij vízeséshez is feltekertek, de vizet ott nem találtak, mert a forrás nyaranként kiapad. Bodonyba, a bulgáriai szállásra csak helyi idő szerint este 10-kor érkeztek.

A vízesésnél
A vízesésnél

„A belváros gyönyörű. A mai napon Zolinak defektje volt, de a problémát nagyon gyorsan megoldottuk és tekerünk tovább. Összesen 1398 méter szintemelkedést küzdöttünk le pénteken, de megérte" - zárta beszámolóját a csallóközi kerekes.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.