2021. július 21., 18:20

Kerékpáron a Fekete-tengerig

Három csallóközi kerékpáros július végén és augusztus elején újabb nagy túrára készül, amelynek során a Fekete-tengerig szeretnének letekerni.

agh tura
A három évvel ezelőtti túra egy fotója
Fotó: Archívum

Ágh Péternek volt egy gyermekkori álma, letekerni a Duna partján a forrástól, Donaueschingenből a Fekete-tengerig. Ennek egy része már 2018-ban megvalósult, mert a Duna forrásától Bősig teljesítette a távot, a több mint 1300 kilométert három barátjával. 

Egy évvel később már tervben volt a második szakasz, de sajnos számomra mindez már nem volt lehetséges, mivel egy áprilisi magyarországi kerékpáros versenyen elestem, és sajnos eltört a kulcscsontom. Négyhónapos gyógyulás után tértem vissza a sporthoz. A többiek nélkülem mentek le vonattal a Vaskapuig és onnan tekertek haza. Napi szinten kaptam az információt, merre járnak éppen, ezúttal is 1300 kilométer körüli távot teljesítettek"

- mondja el kérdésünkre Péter.

Az elmúlt esztendő a járvány éve volt, így az eredeti terveket törölték, és helyette Szlovákia legkeletibb pontjától, vagyis az ukrán határtól az ország legnyugatabb pontjáig, vagyis a cseh határig kerékpároztak, majd onnan a Vág partján hazáig összesen közel ezer kilométert tettek meg. Az eredeti négytagú csapatból hárman maradtak, mivel egyik versenytársuk szakmai elfoglaltság miatt ezúttal nem tudott csatlakozni.

Idén pedig indul az új kihívás, a Duna elmaradt szakaszát letekerni.

Autóval megyünk Szerbiába, és onnan tekerünk a Fekete-tengerig. Egy napot szeretnénk pihenni majd a tengerparton, és vonattal visszajutni az autónkhoz. A tervezett táv 1400 kilométer, amely akár 1500 kilométer is lehet a szállások és a látnivalók miatt. A jelenlegi túránkon is hárman tekerünk, mivel Bartalos Árpád barátunk sajnos egészségügyi problémák miatt nem tudott csatlakozni, de a Szerbiai szakaszt Bősig, ami nekem elmaradt, majd a közeljövőben közösen letekerjük."

A Zsélyi Katalin, Zsélyi Zoltán és Ágh Péter összeállítású csapat útjáról majd napról napra beszámolót olvashatnak portálunkon.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.