2018. május 20., 08:24

Már öt magyar arany a kick-box világkupán

Busa Andrea duplázott, mellette Veres Roland, Görbics Gábor és Schersing András is aranyérmes lett a Budapesten zajló kick-box világkupa második versenynapján. A BOK Sportcsarnokban szombaton a súlycsoportos pointfighting küzdelmekre és néhány kiemelt ringes döntőre került sor.

Görbics Gábor

Magyarországon a kick-box a legnépszerűbb sportok között van, megelőzve sok olimpiai sportágat – jelentette ki a világkupa ünnepélyes megnyitóján Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja. "Az olyan sportágaknak, mint a karate és a kick-box nagyon fontos nevelő szerepük van" – tette hozzá a volt köztársasági elnök.

Az EMMI Sportért Felelős Államtitkársága részéről Sárfalvi Péter azt hangsúlyozta, hogy a világkupa hatalmas lehetőség Budapest és Magyarország számára, hogy bebizonyítsuk: hazánk kiváló házigazdája és rendezője tud lenni egy ilyen nagy versenynek.

Óriási számnak nevezte, hogy öt kontinens 38 országának 2600 versenyzője vesz részt a 24. Magyar Kick-box Világkupán. "Ha végignézzük a korábbi eredményeket, joggal reménykedhetünk benne, hogy sikeresek lesznek a magyar kick-boxosok" – jegyezte meg az államtitkár-helyettes.

Sárfalvi Péter szavait először Görbics Gábor váltotta valóra, ő volt a szombati kiemelt döntők magyar hőse a ringben. A full-contact szakág 67 kg-os magyar versenyzője szinte végig hátrányban volt lengyel riválisával szemben, mígnem az utolsó másodpercekben elképesztő hajrával megfordította az állást és összességében 2-1-es pontozással győzött.

A tatamikon a felnőtt magyar versenyzők közül Busa Andrea bizonyult legyőzhetetlennek, aki két súlycsoportban is aranyérmet nyert. Majdnem sikerült ugyanez Veres Rolandnak is: a tavalyi budapesti világbajnokságon négy aranyérmet nyert 19 éves versenyző a 63 kg-ban első lett, az 57 kg-os súlycsoport döntőjében azonban ezúttal rendkívül szoros küzdelemben kikapott orosz ellenfelétől. 

Született egy aranyérem a zenés formagyakorlatok során is, ahol Schersing András végzett az élen. 

A világkupa vasárnapi zárónapján befejeződnek a küzdelmek a ringekben, a tatamikon pedig a light-contact és a kick-light versenyszámokat bonyolítják le, míg a pointfighting szakágban a súlycsoport nélküli "királykategóriát", a Grand Champion versenyszámot rendezik meg.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.