2019. március 22., 09:56

Magyar ökölvívó vezeti a világranglistát

A Felix Promotion International cirkálósúlyú klasszisa, Szellő Imre tovább javított a Boksz Világszervezet (WBO) ranglistáján, és már az első helyen áll.

szello-imre-box.jpeg
Fotó: Polyák Attila

A ceglédi ökölvívó, akit mind a négy nagy szervezet TOP15-ben rangsorol, és aki a WBO-nál februárban még a második helyen állt, tovább javított a helyezésén. A Boksz Világszervezet (WBO) a napokban publikálta márciusi rangsorát, és amit előzetesen csak remélni tudtunk, a cirkálósúlyú kihívók listája Szellő Imre (23 győzelem, 0 vereség) nevével kezdődik – vagyis ranglistavezetőként elsőként várja karrierje következő, eddigi legizgalmasabbnak ígérkező szakaszát.

Ez a pozíció önmagáért beszél, hiszen szinte minden magyar ökölvívó világbajnok ezen az úton jutott el a világbajnoki címig - fogalmazott Kovács „Koko" István, a WBO alelnöke. „Ha a jelenlegi világbajnokkal valami történik, lemond a címéről, vagy kötelező címvédést rendelnek el, úgy a ranglistavezető ökölvívó kerülhet kedvező helyzetbe. Óriási dolog eljuttatni ebbe a pozícióba egy ökölvívót, ami Rácz Félix munkáját dicséri."

A Boksz Világszervezetnek (WBO), amely a négy jelentős profiboksz szövetség egyike, nagy múltja van a honi ökölvívás történelmében, már csak azért is, mivel eddig három magyarnak sikerült világbajnoki címet szereznie: Kovács István (pehelysúly), Erdei Zsolt (félnehézsúly) és Balzsay Károly (nagyközépsúly) szerzett vb-övet.

Ugyanakkor hazai menedzselésű magyar ranglistavezető eddig csak egy volt: Nagy „Csonttörő" János (Felix Promotion) 2006-ban nagypehelysúlyban. Hozzá csatlakozik most Szellő Imre, aki reményeink szerint később a magyar világbajnokok „csapatát" is erősíteni fogja.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.