2018. május 29., 12:44

Magyar karate bronzérem

A kadet lányok küzdelmében a harmadik helyen végzett a 47 kg-os Bihary Boglárka a Szófiában megrendezett Karate1 Youth League viadalon. A Karate Világszövetség, a WKF által a 12 és 17 év közötti fiatalok számára az idei évben életre hívott sorozat első rendezvényén 72 ország közel 1900 versenyzője indult.

Bihary Boglárka

A hatalmas mezőnyökben szinte nehezebb volt érmet nyerni, mint egy korosztályos világbajnokságon. A magyar indulók közül a kadeteknél (14-15 évesek) Bihary Boglárkának mégis sikerült dobogóra állnia. Az UTE karatésa a selejtezők során legyőzte svájci, ciprusi, koszovói és orosz ellenfelét, mígnem az elődöntőben 1-0-ra alulmaradt az olasz Bonaiti ellen. A bronzmérkőzésen aztán Bihary 0-0-ás eredményt követően bírói döntéssel győzött a szerb Zarija ellen.

A szófiai verseny egyúttal kvalifikációs torna volt az októberi Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára, amelyen – a sportág történetében először – a karate is szerepel a programban.

A Youth League sorozatban az év során még a horvátországi Umagban, a mexikói Cancúnban és az olaszországi Velencében rendeznek fordulót.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.