Kozák Danutáékat kizárták a versenyből
Hiába nyerte meg majdnem egy hajóhosszal a Kárász Anna-Kozák Danuta kettős a női K2 500 előfutamát, nem örülhetett sokáig. A beérkezés után lemérték a hajót, amely 80 dekagrammal a minimum súlyhatár alatt volt, ezért kizárták az egységet. Kozákék megóvták a döntést.
Ezen kívül sikeres délelőttöt zárt a magyar válogatott. Női és férfi kajak 1000 méteren Csipes Tamara és Kopasz Bálint is erődemonstrációt tartott az előfutamokban, Noé Zsombor és Bogár Gábor kajakos kettőse 500 méteren egyből kvalifkálta magát a fináléba, a hirtelenjében összerakott férfi kenuspáros 1000 méteren továbbjutott, de ugyanez elmondható az összes magyar indulóról, ráadásul mindegyik parasportolónk döntőre készülhet.
Férfi K1 1000 méteren a 22 éves Kopasz Bálint számít az egyik nagy esélyesnek. A szegedi születésű kajakos töretlen ütemben fejlődik, egyértelműen az a célja, hogy letaszítsa a szám trónjáról a portugál Fernando Pimentát, ez tavasszal már sikerült neki az Európa Játékokon. Az előfutamban rendkívül magabiztosan lapátolt, 750 méternél átvette a vezetést, majd egyre inkább növelte az előnyét riválisaival szemben, végül több mint egy hajóhossznyi különbséggel érkezett be, remek idővel.
Nagy Bianka képviselte a magyarokat női C1 200 méteren, és második helyen ért célba az előfutamban, ezzel természetesen ott lesz a középfutamban is. Férfi C1 500-on Bodonyi András negyedikként jutott tovább az elődöntőbe, köszönhetően az erős második 250 méterének, ahol a második leggyorsabb volt. 500 méteren Noé Zsombor és Bogár Gábor kajakpárosa is elkápráztatta a közönséget, a favorit németeket lehajrázva futamgyőztesként egyből döntőbe jutott.
Majd jött a hidegzuhany: a mérlegelésnél kiderült, hogy a kajak 80 dekával könnyebb volt a megengedettnél, ezért kizárták az ötszörös olimpiai bajnokot és társát.
A parasportolók küzdelmeiben csütörtök délelőtt Pulai Erika, Varga Katalin és Suba Róbert voltak érdekeltek.
Pulai női KL1 200 méteren indult, az elődöntőben 3. lett, amivel döntőbe jutott.Varga KL2-ben úgy nyerte meg az elődöntőt, hogy a verseny közben kiugrott a csípőprotézise,Suba pedig szoros versenyben második lett a VL2 200-on, így mindannyiuknak szurkolhatunk a fináléban, utóbbinak már ma délután, Juhász Tamás mellett, aki már szerdán kvalifikálta magát.