2019. augusztus 11., 19:51

Kovács Sarolta a 13. lett, olimpiai kvótát szerzett!

Az angliai Bathban zajló öttusa Eb-n Kovács Sarolta a 13. helyen zárt a nők hagyományos versenyében, amelyen nyolc olimpiai kvótát osztanak ki, de miután a számot a világkupadöntő győztese, a litván Laura Asadauskaite nyerte, s egy nemzetből itt csak egy versenyző szerezhetett olimpiai kvótát így a székesfehérvári öttusázó is örülhet a tokiói kvalifikációnak.

kovacs-sarolta-ottusa-eb.jpg
Fotó: MTI

A vasárnapi női döntő 36 fős mezőnye reggel úszással kezdett. A magyarok közül Kovács Sarolta volt a leggyorsabb, 2:12.21 perc alatt teljesítette a 200 métert, amivel negyedikként végzett, Gulyás Michelle futamában hatodikként csapott a célba, összességében pedig a nyolcadik időt (2:14.41) érte el. A finálé harmadik magyar résztvevője, Guzi Blanka 2:19.96-tal zárt, ezzel 22. lett.

A várakozásnak megfelelően vívásban is Kovács volt a legeredményesebb: 21 ellenfelét győzte le és 14-től kapott ki. A 18 éves Gulyás visszafogottabb kezdés után a vége felé magára talált, 16/19-cel végzett, míg a 20 esztendős Guzi, aki mindössze négy éve öttusázik, csak kilenc ellenfelénél bizonyult jobbnak.

Ezután következett a bónuszvívás, amelyben a magyarok közül csak Gulyás tudott újabb pontot szerezni, mégpedig kettőt. Kovács hetedik, Gulyás 23., Guzi 36. lett a vívásban, melyet a fehérorosz Irina Praszjancova nyert meg 27/8-as eredménnyel

Összetettben Kovács a negyedik, Gulyás a 18., Guzi a 36. helyen állt a lovaglás előtt.

Kovács így hibátlanhoz közeli teljesítménnyel megerősíthette volna pozícióját a közvetlen élcsoportban, mivel itt is - akárcsak a férfiaknál szombaton - sok volt a rontás. Kovács a jó kezdés ellenére rontott, 24 hibapontot kapott verőhibáért, kilencet időtúllépésért, így 267 pontot szerzett a 300-ból.

A másik két magyarnak, a lényegesen kevesebb tapasztalattal rendelkező Guzi Blankának és Gulyás Michelle-nek hasonló feladatot kellett megoldania, ugyanazt a lovat kapták, és előbbi nyolc, utóbbi négy veréssel teljesítette a pályát, és mindkettejüknél volt időtúllépés (237, 263). Összetettben Gulyás 18., Guzi pedig 31. helyen állt négy lövészettel kombinált futás előtt, míg Kovács hetedikként kezdhette a távot..

Futásban aztán Kovács visszaesett az összetett hetedik helyéről, és végül összetettben a 13. helyen végzett. Az első helyen a világkupadöntőt is megnyerő Laura Asadauskaite futott be,s miután több nemzet – fehéroroszok, britek, németek, litvánok – is több sportolót adott az első tízbe, végül úgy alakult, hogy Kovács Sarolta is kvótát szerzett.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.