2019. február 1., 18:30

Köszöntötték a visszavonult kick-box legendát

Páratlan versenyzői pályafutása elismeréseként köszöntötték a tavaly visszavonult Mórádi Zsoltot a Magyar Kick-box Szakszövetség évzáró, egyben évindító közgyűlésén.

Mórádi Zsolt
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A tíz világbajnoki aranyérmével a sportág történetének legeredményesebb versenyzője különleges ajándékban is részesült: a pályafutását a 2017-es budapesti vb-n két aranyéremmel megkoronázó klasszis egy szamuráj kardot kapott. Az eseményen díjazták a 2018-as esztendőben kiemelkedő teljesítményt nyújtott versenyzőket, edzőket és bírókat is.  

Az MKBSZ szokásos év eleji közgyűlésén Galambos Péter elnök értékelésében mérföldkőnek nevezte, hogy a kick-box a közelmúltban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert sportág lett. Az ebből adódó lehetőségek mellett vázolta a klubokat érintő feladatokat és kötelezettségeket is. 

A megjelentek az elnöki értékelést követően meghallgatták az egyes szakágak, illetve a bírói bizottság vezetőjének beszámolóját és elfogadták az idei versenynaptárat. A napirendi pontokat követően került sor 2018 legjobbjainak köszöntésére. A hivatalosan is elbúcsúztatott Mórádi Zsolt mellett elismerésben részesültek a felnőtt Európa-bajnoki érmesek, az utánpótlás világbajnokság junior aranyérmesei, az Eb-n a masters kategóriában indultak, a nagy sikereket elért versenyzőket felkészítő edzők, valamint az Eb-n részt vett nemzetközi bírók. 

Felnőtt Európa-bajnoki érmesek: Busa Andrea, Busa Gabriella, Gremen Petra, Osváth Dóra, Veres Roland, Zsarkó Péter, Bálint Zoltán, Vida Ádám, Murvai Lívia, Nagy Henrietta, Szabó Dorina, Veres Alex, Veres Richárd, Juhász Ábel, Opauszki Dávid, a pointfighting csapat, Brunner Boglárka, Puravecz Péter, Nagy Rita, Fésű Lajos
Utánpótlás vb junior aranyérmesek: Laurincz Boglárka, Fésű Lajos, Nagy Zalán, Szentpéteri Bence, Kolozsvári Kinga, Kajtár Bence, Osváth Dóra, Szmolek Emánuel
Masters Eb-résztvevők: Gazdagné Pintér Anett, Bertalan Gábor, Bárdosi Sándor, Kovács Imre, Vass Csaba, Vígh Péter, Mészáros Márk, Csikós Péter, Tóth István, Bali Patrik, Gulyás Róbert, Szuknai Zsuzsanna
Felkészítő edzők: Jároszkievicz Krisztián., Dancsó Zoltán, Olasz Attila, Debreczeni Dezső, Tóth Gábor, Juhász Gábor, Zrínyi Miklós, Stricz Richárd, Gnyálin István
Nemzetközi bírók: Szabó Gábor, Gasparik Róbert, Koczka András, Balázs Jácint, Balázs Gábor

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.