2018. október 25., 18:17

Korpási Bálint és Bácsi Péter is a döntőbe jutott a budapesti birkózó-világbajnokság csütörtöki versenynapján

A 72 kilogrammos kategóriában a világ- és Európa-bajnok Korpási Bálint kezét ma már harmadjára emelték a magasba a Papp László Budapest Sportarénában.

korpasi-balint-birkozas.jpg
Fotó: Martin Gábor
Korpási az elődöntőben az örmény származású, bolgár színekben versenyző Mnacakanijant verte meg 3-1-es pontozással – számolt be az esemény honlapja. A péntek 18 órai döntőben a kétszeres világbajnok, Európa-bajnok, olimpiai ötödik német Frank Stabler lesz Korpási ellenfele.

Bácsi Péter kis híján "kidobta" a Papp László Budapest Sportarénából Ázsia-bajnoki ezüstérmes kirgiz ellenfelét a világbajnoki elődöntőben. A kötöttfogású 82 kilogrammos birkózó 4-0-s hátrányból kezdte a mérkőzést, hiszen levitte, majd meg is pörgette őt ázsiai ellenfele. 

Bácsi egy pillanatra sem billent ki helyzetéből. Dolgozott tovább és a második menetre teljesen átvette a vezetést, sőt, lenti helyzetből a technikai tusig meg sem állt,12-4-re győzött, világbajnoki döntőbe jutott.

Bácsi ellenfele a péntek esti világbajnoki döntőben a vb-bronzérmes török Emrah Kus lesz.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.