2019. március 6., 10:03

Kijelölték a magyar keretet a budapesti világbajnokságra

Eldőlt, hogy kik indulnak a magyar rendezésű asztalitenisz-világbajnokságon. A szövetségi kapitányok kihirdették a válogatott keretet, a vb sajtócsapatának egyben össze is foglalták azt, hogy milyen eredményekkel lennének elégedettek.

Majoros Bence

Bátorfi Zoltán, a nők szövetségi kapitánya elmondta: az sikernek számítana, ha egyéniben Pergel Szandra és Madarász Dóra a legjobb 32 közé kerülne. „Póta Georgina esetében más a helyzet, ő a legjobb 32 között lesz kiemelve, bízzunk benne, hogy minél tovább jut. Bálint Bernadett, Leonie Hartbrich és Fehér Orsolya számára tapasztalatszerzés a legfőbb cél ezen a vb-n, remélhetőleg lesz közöttük majd főtáblás is” – nyilatkozta Bátorfi, aki hangsúlyozta, a párosok között a Póta Georgina, Matilda Ekholm duó remélhetőleg a 8 között kiemeltek lesznek. „Ez még a jövő zenéje, majd a katari World Touron dől el mindez. A Pergel, Madarász párosnak a nyolcaddöntő - ahogy két éve is - remek eredmény lenne.” – reménykedett a kapitány. 

Aranyosi Péter, a férfiak szövetségi kapitánya a két évvel ezelőtti eredménnyel elégedett lenne. „Akkor két kört ment Lakatos Tamás a főtáblán. A fiatalok esetében a cél az, hogy ne kapjanak ki gyengébbtől és szorongassák meg a náluk magasabban jegyzett játékosokat” – összegzett Aranyosi Péter. 

Természetesen a sorsolástól sok minden függhet, így a vb kezdetéig még a szerencse is közrejátszhat a mieink szereplésében. 

A Liebherr asztalitenisz-világbajnokságon induló magyar játékosok:
Női egyéni: Póta Georgina, Pergel Szandra, Madarász Dóra, Bálint Bernadett, Leonie Hartbrich, Fehér Orsolya.
Női páros: Póta Georgina-Matilda Ekholm, Pergel Szandra, Madarász Dóra, Bálint Bernadett-Nagyváradi Mercédesz.
Vegyespáros: Szudi Ádám-Pergel Szandra, Ecseki Nándor-Madarász Dóra, Majoros Bence-Bálint Bernadett.
Férfi egyéni: Majoros Bence, Lakatos Tamás, Szudi Ádám, Ecseki Nándor, András Csaba, Juhász Patrik.
Férfi páros: Ecseki Nándor-Szudi Ádám, Majoros Bence-Lakatos Tamás, Juhász Patrik-András Csaba.

A világbajnokság április 21-én kezdődik és 28-ig tart.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.