2019. május 14., 09:52

Kétyen gyűltek össze a darts szerelmesei

Közel két esztendő kihagyás után 2019 májusának második hétvégéjén újra megszervezték a Kétyi Amatőr Darts Versenyt.

Kétyi Darts
Galéria
+5 kép a galériában
Fotó: Bohák Bálint

A lelkes amatőrök mellett regisztrált félprofi játékosok is megmérettették magukat a negyedik alkalommal lebonyolított érsekkétyi vetélkedőn. A község közepén levő sportház tornatermében ezúttal 78 versenyző gyűlt össze. A hetven férfi nyolc táblánál, míg a nyolc női versenyző két táblánál ügyeskedett.

A klasszikus csoportmérkőzések után egyenes kieséses rendszerben folytatódott a küzdelem, amelyre nem csupán helyiek, hanem a tágabb régióból, sőt Magyarország számos pontjáról is érkeztek versenyzők, miként arról az egyik szervező, Bohák Bálint is beszámolt: „A házigazda kétyiek tíz versenyzővel indultak. Ebből is látszik, hogy az utóbbi években milyen népszerű sport lett községünkben a darts. Tata városából heten érkeztek, de jelen voltak többek között budapesti, tatabányai, győri, piliscsabai és visegrádi, valamint megyercsi, komáromi, érsekújvári, dunaszerdahelyi és zselízi játékosok is. A legtávolabbi versenyző a fővárosból, Pozsonyból érkezett.”

Újra céltábla elé állt a III. Kétyi Amatőr Darts Verseny győztese, a Győri Darts Klubot képviselő Raszler József, ezúttal viszont meg kellett elégednie a harmadik helyezéssel; a bronzmeccsen Czucz Tamást győzte le. A férfiak kategóriájában a tatai Storm DC tagja, Selmeci Zsolt bizonyult a legpontosabbnak, megelőzve a komáromi Paál Ricsit.

Fotó:  Bohák Bálint

A női kategóriában az első helyen a fóti Szabó Tímea végzett, aki a hazai Varga Tímeát utasította maga mögé a döntőben. A harmadik helyet a nagyölvedi Szalma Réka szerezte meg.

„A szímői Czucz Tamás különdíjban részesült, hiszen három alkalommal is megdobta a maximálisan elérhető pontszámot, a 180-at. A legnagyobb kiszálló díja a kecskédi Szluka Róberthez került. A győztesek oklevelet, érmet és egy egyedi címkével ellátott bort vihettek haza a rengeteg élmény mellett” – fogalmazta meg Bohák Bálint, aki a szervezők nevében köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki bármiféle módon segítette a rendezvény megvalósítását: „Külön köszönet a szakácsoknak az ízletes vaddisznógulyásért és a füstölt halért, amelyet ráadásként kaptak tőlünk a résztvevők. Köszönjük a támogatást a kétyi önkormányzatnak és a helyi Sport Pressónak!”

Az angol eredetű játék kétyi szerelmesei további nyolc céltábla kialakításával bővítenék a pályáik számát, lehetővé téve így még több versenyző fogadását, valamint a verseny folyamatosabb lebonyolítását. A szervezőktől azt is megtudtuk, hogy még idén, a karácsony előtti hetekben szerveznék meg az V. Kétyi Amatőr Darts Verseny, amelyet jövő májusban egy újabb alkalom követne…

Kétyi Darts
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.