2018. július 19., 14:27

Két arannyal nyitottak a magyarok

A Juhász-Simon duó hozta a „kötelező” aranyérmet, a BME-s lányok meglepetés-győzelmet arattak Coimbrában a július 15-én kezdődött Európai Egyetemi Játékokon evezésben.

Simon arany

A portugáliai esemény első versenyszámai között az evezés szerepelt, melyben Juhász Adrián és Simon Béla (Universiade és világbajnok páros, a Széchenyi István Egyetem hallgatói) férfi kettesben 7:06.73-as eredménnyel első helyen végeztek, maguk mögé utasítva Moritz Korthalst, Simon Krammot, a stuttgarti egyetem hallgatóit. A dobogó harmadik fokára szintén a Széchenyi István Egyetem hallgatói Ocsenász Gergő - Sőnfeld Álmos páros állhatott 7:12.06-os eredménnyel.

A Krémer Eszter, Polivka Dóra (BME) női kettesben meglepetés született, hiszen nemcsak az előfutamukat, de a döntőt is nyerték nagy csatában német és holland egyetemistákkal. A Krémer-Polivka kettős indul az augusztus 10-12 között megrendezésre kerülő sanghaji evezős egyetemi világbajnokságon is.

A Szabó Bence, Szigeti Roland, Szlovák Rajmund, Fiala Balázs (Széchenyi István Egyetem) alkotta férfi könnyűsúlyú négypárevezős csapat második helyen végzett az Oxfordi Egyetem mögött 6:40.83-as eredménnyel. A dobogó harmadik fokára a francia egyetemisták állhattak 6:41.00-el. A Szabó-Szigeti-Szlovák trió Furkó Kálmánnal kiegészülve szintén indul az augusztusi evezős egyetemi világbajnokságon Kínában.

Gagyi Barbara (Széchenyi István Egyetem) női egyesben saját előfutamában második lett 8:39:65-el, s a negyedik legjobb idővel került a döntőbe, ahol végül a bronzérmet szerezte meg. Őt csak két német tudta megelőzni, Duell (University of Bochum) 8:09.79-es eredménnyel és Neerschulte (University of Munster) 8:16.96-al.

Kiffer Dorina (BCE) könnyűsúlyú egypárevezős előfutamában a harmadik helyen végzett, ezzel nem jutott egyből döntőbe, de vigaszágon folytatta, ahol futamát nyerve kvalifikálta magát a döntőbe. A július 18-i döntőben a 8:26.63-as eredménye a bronzéremig repítette. A portugál Joana Isabel Bela Branco arany, míg a holland Tosca Kettler az ezüstérmet vihette haza.

Papp Gergely Márton (BME) egypárevezős a második előfutamban a második helyen végzett, így egyből a döntőbe jutott, ahol végül a bronzérmet szerezte meg 7:32.33-as eredményével. A litván Zygimantas Galisanskis 7:27.09-es eredménnyel végzett az első helyen, a másodikon pedig a finn Joel Naukkarinen 7:29.61-el.

A Bakaity Attila, Fiala Balázs, Juhász Adrián, Ocsenász Gergő, Simon Béla, Sőnfeld Álmos, Szabó Bence, Szlovák Rajmund, Vajnorák Martin (SZE hallgatói) alkotta férfi nyolcas saját előfutamukat megnyerve jutottak a döntőbe 6:06:36-os idővel. A döntőben sajnos ez a bravúr nem sikerült, így a negyedik helyen végeztek az angol, holland és német csapat mögött, lemaradva ezzel a dobogóról.

A július 28-ig tartó Európai Egyetemi Játékokon nyolc egyetem hetvennyolc sportolója verseng, hogy Európa legjobbja legyen. A magyarok az evezésen kívül 3x3 kosárlabda, kosárlabda, judo, kajak-kenu és tenisz sportágakban képviselik egyetemeiket ezen a multisport eseményen.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.