2019. február 18., 19:20

Ismét guríthat a Szeged a BL négyes döntőjében!

Egy magyar csapat bejutott a tekézőknél a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe. A Szegedi TE zsinórban hetedszer lesz tagja a Final Four mezőnyének. A legrangosabb kupasorozat négyes döntőjét Zágrábban rendezik meg.

teke

 A szegediek a negyeddöntő visszavágón idegenben is győzni tudtak a Zalaegerszeg ellen, így kettős siker után jutottak tovább. A 6-2-es szegedi siker után 7-1-re nyertek a Tisza-partiak.

„Örülünk ennek a sikernek, hogy zsinórban hetedszer is ott vagyunk a legjobb négy között. Nagyon erős a mezőny, hiszen a címvédő szlovák bajnokokkal, a német bajnokokkal és a házigazda horvátokkal kell felvennünk a versenyt” – összegzett Karsai Ferenc, a Szegedi TE elnöke.

A nőknél a ZTE-ZAEV TK az első meccsen - hazai pályán - a KK Slovan Rosice csapatát fogadta és végül 5-3-ra ugyan nyert, de a visszavágón 6-2-es vereséget szenvedtek a zalaiak, így a csehek jutottak be a legjobb négy közé.

A Final Four-t március utolsó hétvégéjén rendezik meg.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.