2020. szeptember 30., 11:18

Hiába bizonygatta, hogy negatív, kizárták Verdascot - most perel

Fernando Verdasco, a spanyolok korábbi top 10-es játékosa bepereli a francia nyílt teniszbajnokság szervezőit, akik pozitív koronavírusteszt miatt kizárták a most zajló versenyből.

Fernando Verdasco
Fotó: TASR / AP

A világranglista jelenlegi 59. helyezettje pozitív tesztje miatt múlt csütörtökön volt kénytelen visszalépni öt másik teniszező,

köztük a kanadai Milos Raonic és a svájci Belinda Bencic társaságában.

A 36 éves játékos akkor a közösségi oldalán tudatta, hogy mélységesen csalódott, mert miután augusztusban fertőzöttnek bizonyult - bár tüneteket nem produkált -, kéthetes karanténba vonult, azóta pedig csak negatív teszteket adott.

Közvetlenül a Roland Garros előtt aztán ismét pozitív lett a mintája,

majd saját költségén újabb negatív tesztjei lettek, ám a párizsi szervezők diszkvalifikálták annak ellenére, hogy ő kérte: újra ellenőrizzék.

„Ez nem a pénzről szól, hanem arról a szakmai és erkölcsi kárról, amely engem ért” - nyilatkozott egy spanyol rádiónak Verdasco.

Korábban a bosnyák Damir Dzumhur is perrel fenyegette meg a szervezőket, akik őt is kizárták a tornáról, miután edzőjének, Petar Popovicnak pozitív lett a teszteredménye.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.