2019. augusztus 22., 14:00

Hammer Máté lehet a győri kick-box Eb egyik csillaga

Hétfőtől rekordlétszámú utánpótlás kick-box Európa-bajnokságnak ad otthont Győr, amelyen a hazai fiataloktól minden idők legjobb szereplését várja a szakvezetés. A magyarok egyik legjobbja lehet a 14 éves Hammer Máté, aki több aranyéremre is pályázik. A Halker-Király Team kétszeres korosztályos világbajnok versenyzője ugyanis mindhárom tatamis szabályrendszerben kivívta az indulás jogát, és esélyesnek is számít – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

Hammer Máté
Fotó: NVESZ

„Nekem jobb érzés lesz hazai pályán versenyezni, mint külföldön. Nem izgulok, inkább inspirál az ismerős közeg, sokkal nagyobb lelkesedéssel tudok így nekiállni az Európa-bajnokságnak. Elindulok light-contactban, kick-lightban és természetesen a pointfightingban is. Mind a hármat komolyan veszem, mert az a célom, hogy mind a három szabályrendszerben nyerjek. Imádom a kick-boxot és igyekszem a lehető legjobb formámat hozni.”

A fiatal csepeli reménység hosszú távú és komoly versenyzői karrierről álmodik, amelynek csúcspontja az olimpián való szereplés lenne. Vágya akár teljesülhet is, hiszen a NOB tavaly hivatalosan elismerte a kick-boxot, amelynek kedvelői abban bíznak, hogy a sportág már a 2028-as Los Angeles-i olimpián bekerülhet a versenyprogramba. Ez tükröződik a hazai szövetség által szervezett Eb mezőnyén is, amely eddig soha nem látott résztvevői létszámmal, 38 ország közel 1600 versenyzőjével startol a jövő héten.

„Szerencsére a kick-box igazi sikersportágnak számít Magyarországon, így joggal bízhatunk benne, hogy sportolóink Győrben is kiemelkedő eredményeket fognak elérni, és az aranyérmeket tekintve megdöntik a válogatott eddigi rekordját” – fogalmazott Jároszkievicz Krisztián edző, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnökségi tagja.

A korábbi sokszoros világ- és Európa-bajnok kick-boxos szerint a feltörekvő hazai versenyzői generációnak komoly esélye van arra, hogy már érett, tapasztalt felnőtt sportolóként olimpián szerepelhessen.

„Több olyan versenyzőnk is van, aki mind motiváltságban, mind fizikai és szellemi adottságait tekintve kiemelkedő, és a tehetsége kibontakoztatásához a megfelelő családi, szakmai és anyagi háttér is adott. Ilyen Hammer Máté is. A kadet 2-es korosztályban, vagyis a 13-15 évesek között indul a 37 kg-os súlycsoportban, ami az ő fejlett mozgáskoordinációjával és magasságával nagy adomány. Egész évben nem volt, aki legyőzze, ezért abszolút aranyesélyes a győri kontinensviadalon is.”

Az Audi Aréna Győrben augusztus 26-tól 31-ig tartó utánpótlás kick-box Eb-n ott lesz a sportág mind a hét szakága: a tatamin zajló pointfighting, light-contact és kick-light szabályrendszerektől a ringben sorra kerülő full-contact, low-kick és K1 versenyszámokon át a formagyakorlatokig.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.