2021. szeptember 19., 10:23

Gombos Norbert: Mindig is az volt az álmom, hogy egyszer szerepeljek az olimpián

A nádszegi származású teniszező Gombos Norbert élete első olimpiáján szerepelhetett Tokióban. A világranglistán legmagasabban jegyzett szlovákiai teniszező számára egy sérülés miatt nem indul jól a szezon, viszont salakon már jó eredményeket ért el. A felvidéki játékos ugyan kikerült a legjobb százból, de eltökélt és újra szeretne visszakerülni a világ top 100 teniszezője közé, amiért továbbra is keményen dolgozik.

Gombos Norbert
Fotó: TASR/AP

Hétvégén a Davis-kupában a szlovák válogatott színeiben léphetsz pályára, hiszen Szlovákia hazai pályán Chile ellen mérkőzik meg Pozsonyban. Mit vársz a párharctól, mit gondolsz mi lehet a csapat esélye a dél-amerikaiak ellen?

A chilei játékosok nagyon magas szintet képviselnek, például Cristian Garin is top 20-as teniszező, valamint Jarry is a legjobb harmincban volt benne, de az elmúlt évben volt egy doppingbotránya így egész éven nem játszott, és visszaesett a ranglistán, ennek ellenére azonban egy nagyon jó teniszezőről beszélünk. Mindketten nagyon nehéz ellenfelek, de úgy gondolom jó formában várhatjuk a mérkőzést, Alex Molčan legutóbb élete első Grand Slam tornáján a US Openen a selejtezőből egészen a harmadik fordulóig menetelt, és Filip Polašek is jó formában várhatja a Chile elleni összecsapást. A srácok jó eredményekkel érkeztek, remélem sikerül ezt a pályán is megmutatnunk, és jól fogunk szerepelni. (szerk. mej.: a felvidéki teniszező péntek este legyőzte chilei ellenfelét, portálunknak még a Davis-kupa mérkőzés előtt nyilatkozott csütörtökön)

Mint említetted a chileiek keretében ott van Cristian Garin is, aki ellen legutóbb éppen a US Openen mérkőztél meg, és jó mérkőzést játszottál ellene. Jobban is játszottál a dél-amerikai játékostól, kisebb szerencsével akár meg is megnyerhetted volna azt a meccset. Hogyan emlékszel vissza arra a mérkőzésre?

Tudtam, hogy nagyon jó játékosról van szó, és persze top 20-as teniszező, viszont azt is tudtam, hogy nem a kemény pálya az erőssége. Sikerült egy nagyon jó mérkőzést játszanom vele, de sajnos a fontos pillanatokban többet hibáztam a kelleténél, viszont megnyertem a második szettet, majd a harmadik szettben sikerült 3-0-ás előnyre is szert tennem, a negyedik szettben is brékelőnyöm volt, de végül a tie break nem úgy sikerült, pedig két szettlabdám is volt. Nagyon kár érte, mert éreztem, hogy ezt a meccset meg lehetett volna nyerni, Garinon is éreztem, hogy fáradt volt és nem nagyon akarta az ötödik szettet. Végül négy szettben legyőzött, de a játékommal meg voltam elégedve. Azt viszont sajnáltam, hogy a pontos labdameneteket nem tudtam megnyerni.

Számodra az idei év csúcseseménye a tokiói olimpia volt, hiszen első alkalommal szerepeltél olimpián. Hogyan élted meg az olimpiát, mesélnél erről kérlek?

Nagyon örültem, hogy ott lehettem az olimpián Tokióban, mindig is az volt az álmom, hogy az olimpián szerepeljek. Tokióban is nagyon jól játszottam, csak sajnos három szettben kikaptam az amerikai Marcos Girontól. Kicsit csalódott voltam, hogy rögtön az első körben kikaptam, viszont sikerült más sportolókkal is megismerkednem, az olimpiai atmoszféra pedig nagyon tetszett.

Mennyire volt nehéz nézők nélkül játszani a világ legrangosabb sporteseményén?

Nagyon nagy kár volt, hogy nem lehettek nézők az olimpián. Már a megnyitó ünnepség is furcsa volt nézők nélkül. Mikor kijöttem a stadionba, és láttam, hogy üresen konganak a lelátók, kicsit csalódott voltam, nézőkkel az egyik legszebb sportesemény lehetett volna, hiszen a japánok nagyon szeretik a sportot, de hát el kell fogadnunk ezt a helyzet miatt. Az elmúlt időszakban több olyan tornán is rész vettem, ahol nézők nélkül játszottunk, így annyira már nem volt nehéz.

Az olimpia előtt salakpályás tornákon indultál, a bastadi salakos tornán egészen a negyeddöntőig meneteltél, így elég jó érzésekkel indulhattál az olimpiára. Mennyire volt nehéz salakról átállni kemény pályára az olimpián?

Mi, teniszezők már megszoktuk az átmenetet a különféle borítások között, jelen esetben a salakról kemény borításra való váltás számomra nem jelent komolyabb problémát, hiszen már az évek során hozzászoktam. Persze mikor a svédországi Bastadban kikaptam a negyeddöntőben, másnap rögtön repültem is Bécsbe, ahol csak átraktam a cuccaimat, és egyenesen repültem is a japán fővárosba az olimpia helyszínére. Azt tudtam, hogy lesz hat napom a Giron elleni mérkőzés előtt, hogy rendesen felkészüljek arra az összecsapásra. Mint említettem a salakról kemény pályára való átállás számomra nem jelent komoly problémát, viszont a keményről salakra váltás már kicsit nehezebb, hiszen salakon más a játékosok mozgása.

Az év hátralevő részére milyen tornákat iktattál be, illetve mikor ér véget az idei szezon számodra?

A Davis-kupa utáni héten egy hét pihenőm lesz, és itthon fogok edzeni, illetve készülni az év hátralevő részére. Ezt követően a franciaországi challenger tornákon fogok indulni. Azzal, hogy a világranglistán sajnos kiesett pár pontom, és kikerültem a legjobb 100-ból, más tornákon fogok játszani. Az Indian Wells-i tornára nem fogok elmenni, az edzőmmel úgy beszéltük meg egy torna miatt nem szeretnénk Amerikába visszautazni, inkább maradunk Európában, és a fedettpályás tornákon indulunk. Persze, Franciaországban mindig is jól szerepeltem ezért is döntöttünk így.

Az idei év nem úgy alakult eddig, ahogy eltervezted, kikerültél a világranglistán a TOP 100-ból, ráadásul a koronavírus járvány miatt is nehéz évről beszélhetünk, ez mennyire viselt meg mentálisan?

Igen, sajnos én is voltam koronavírusos, de nálam nem a coviddal volt baj, hanem még a téli felkészülés alatt elestem és a bal kezemen eltörtem a középső ujjamat, ezáltal gipszben volt az egész bal kezem. Ezért is volt számomra nehezebb a szezon eleje, és nem úgy szerepeltem, ahogy szerettem volna. A salakszezonban már elkezdtem jobban teniszezni, és sikerült is az ATP tornákon negyeddöntőt is játszanom. Mentálisan annyira nem viselt meg ez az év, de picit csalódott voltam, hogy a szezon eleje nem jól sikerült. Az elmúlt év vége viszont kimondottan jól sikerült, hiszen a belga Goffin-t is sikerült megvernem, aki top 20-as játékos volt, és nagyon jól is éreztem magam a pályán, ezért is mondtam, hogy kissé csalódott voltam az idei év eleji teljesítményem kapcsán.

Ha már a szezon végét is szóba hoztuk, milyen célokkal vágsz neki a következő időszaknak?

Természetesen a célom, hogy még idén visszakerüljek a legjobb százba, és ottragadjak, mert még sok pontot kell védenem az elmúlt évből, ezért is szeretnék jól szerepelni. Ezért nagyon odafigyelek arra, hogy minden egyes tornán, amelyen indulok százszázalékos erőállapotban legyek, és jól szerepeljek.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.