2018. július 4., 06:30

Fucsovics kiesett egyéniben Wimbledonban

Fucsovics Márton az első fordulóban vereséget szenvedett, így kiesett a férfi egyes további küzdelmeiből a wimbledoni teniszbajnokságon.

Fucsovics tornagyőztes
Fotó: TASR

A világranglistán 49. helyezett magyar játékos kedden három szettben maradt alul a rangsorban 63. Julien Benneteau-val szemben.

Az első szettben Fucsovics elvesztette második adogatógémjét, azután sokáig mindkét fél hozta a magáét. A tizedik játékban felcsillant a remény, mert a francia ekkor nem tudott hatékonyan szerválni, de az egyenlítést követően Fucsovics megint elvesztette adogatását, 5:6 után pedig egy nagyon hosszúra nyúlt gémet megnyerve Benneteau játszmaelőnybe került.

Az 57 percig tartó első szakaszban a magyar játékos nyolc szettlabdát hárított, az utolsó gémben pedig öt bréklehetőséget hagyott kihasználatlanul.

A második játszmában Fucsovics 2:1-es vezetésénél elvette ellenfele adogatását, majd nyerte a sajátját, így 4-1-re elhúzott. Azután viszont sorozatban négy játékot elvesztett, és hiába egyenlített 5:5-re, megint két vesztes gém következett, ezzel a játszmákat tekintve 2:0-s hátrányba került. A második szakasz 59 percig tartott.

A jóval rövidebb, 32 perces harmadik szettben a Wimbledonban másodszor főtáblás magyar játékos - akinek az első szervái csak 45 százalékban jöttek be - 3:3-ig tartotta a lépést, azután két adogatását nem tudta hozni, ezzel francia ellenfele megnyerte a mérkőzést. Fucsovics ugyan 14-gyel több nyerő ütést mutatott be, de 24-gyel több kettős hibát követett el a mérkőzésen.

A keddit megelőző egyetlen találkozásuk alkalmával, tavaly szeptemberben az orléans-i challengertorna elődöntőjében a magyar teniszezőnek meccslabdái voltak Benneteau ellen, ám végül ott is a francia nyert 3:6, 6:3, 7:6-ra.

Wimbledon - férfiak, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Julien Benneteau (francia)-Fucsovics Márton 7:5, 7:5, 6:3
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.