2020. január 20., 10:13

Fucsovics bravúros, de sima győzelemmel kezdett az Australian Openen

Fucsovics Márton a papírformát borítva négy szettben legyőzte hétfőn a 13. kiemelt kanadai Denis Shapovalovot a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokság első fordulójában, ezzel bejutott a legjobb 64 közé.

Fucsovics Márton
Fotó: facebook / Fucsovics Márton

A világranglistán 67., 27 éves magyar játékos remekül kezdte a mérkőzést, rögtön az első játékban brékelte ellenfelét, aki a kiemelési számának megfelelő helyet foglalja el az ATP rangsorában is. Fucsovics tartotta előnyét, majd 5:3-nál újra elvette 20 esztendős riválisa adogatójátékát, így 40 perc alatt előnybe került.

A második szett már szorosabban alakult, mindkét fél magabiztosan adogatott, egyikük sem vesztett szervajátékot, így következhetett a rövidítés.

Ez is kiegyenlített csatát hozott, s ugyan Fucsovicsnak 7-6-nál volt egy játszmalabdája, végül Shapovalov a harmadik lehetőségét kihasználva kiegyenlítette a szettállást.

Úgy tűnt azonban, sokat kivett belőle a második felvonás, mert a harmadikban szinte csak a magyar teniszező volt a pályán, háromszor is brékelt, a saját szerváját pedig minden alkalommal hozta, és egy 6:1-es játszmával újra előnybe került. A folytatásban – a meccs során először – Fucsovics is elvesztette az adogatógémjét, mindjárt a negyedik szett első játékában, de 4:3-nál sikerült visszabrékelnie, majd az újabb rövidítésben ezúttal ő összpontosított jobban: a második meccslabdáját kihasználva, 3 óra 17 perc alatt legyőzte jóval esélyesebbnek tartott ellenfelét.
A magyar teniszező leginkább stabilabb adogatásának köszönheti, hogy megnyerte a találkozót, emellett az észak-amerikai vetélytárs sokkal több ki nem kényszerített hibát követett el, szám szerint 62-t, míg ő csupán 35-öt.

A bravúros siker után Fucsovicsra a tavalyi U21-es világbajnokság 18 éves olasz győztese, Jannik Sinner vagy a selejtezőből főtáblára került ausztrál Max Purcell vár. Előbbi a 82., utóbbi a 216. a világranglistán - a mérkőzésük még zajlik, mert jelenleg eső miatt áll a játék Melbourne-ben.
Eredmény, 1. forduló (a 64 közé jutásért):

Fucsovics Márton-Denis Shapovalov (kanadai, 13.) 6:3, 6:7 (7-9), 6:1, 7:6 (7-3)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.