2024. február 20., 09:28

Fontos győzelemmel kezdett Dohában Marozsán Fábián és Fucsovics Márton

A selejtezőből főtáblára jutó cseh Vit Kopriva ellen lépett pályára Marozsán Fábián hétfőn, a dohai ATP 250-es torna első fordulójában. A küzdős mérkőzés, amelyen összesen kilenc brék esett, a magyar játékos 7:5, 7:6-os győzelmével zárult. Fucsovics Márton szintén magabiztos győzelemmel kezdett a korábbi top tízes spanyol Roberto Bautista ellen Dohában.

tenisz
Marozsán Fábián
Fotó: eurosport.hu

„Mindig nehéz kvalifikációból érkező ellenféllel játszani, hiszen két győztes mérkőzés után teli vanönbizalommal, nem volt ez másképp Kopriva esetében sem. Most vagyok itt először, a szeles időjárásnem a kedvencem, nem nekem kedvez, és kicsit még az is furcsa a fedett pályás meccsek után, hogy itt, Katarban már szabad téren játszunk – nyilatkozta Marozsán Fábián a mérkőzés után.

Mivel az elmúlt meccseim nem voltak tökéletesek, kifejezetten fontos győzelem volt egy nehéz ellenféllel szemben, aki remekül játszott alapvonalról, és aki ellen nehéz volt pontot nyerni, főleg fonák oldalon – talán a tenyeresen tudtam inkább megverni. Örülök, hogy két szettben nyertem, a nehézségek után sikerült önmagamat is legyőzni.”

Hozzátette: a legutóbbi mérkőzésein több hibás döntése is volt, ezeket igyekezett javítani, és pozitívabban állni a játékhoz. „Ez többször sikerült is, több energiát sikerült mozgósítanom, pedig erőből teniszezni nem az én stílusom, de erre kellett most megtalálnom az ellenszert” – fogalmazott a 24 éves teniszező.

Marozsán Fábián a második fordulóban a 2. kiemelt orosz Karen Hacsanovval találkozik.

„Igyekszem minél jobban felkészülni a játékából, remélem, jó mérkőzést játszunk majd. Az volt a célom, hogy ezen a tornán is játszhassak egy nagy játékos ellen a centerpályán” – mondta el. A hétfő óta a 60. helyen rangsorolt magyar teniszező legközelebb szerdán lép pályára.

A katari torna másik magyar indulója Fucsovics Márton magabiztos győzelemmel kezdett Dohában. A 32 esztendős magyar teniszező a korábbi top tízes spanyol Roberto Bautista Agut ellen két sima szettben diadalmaskodott.

Fucsovics az első játszmában három alkalommal is elvette a spanyol adogatását és 6-1-re hozta az első szettet. A második szettben is a magyar játékos akarata érvényesült, kétszer is elvette ellenfele adogatását és 6-3-ra megnyerte a második játszmát, ezzel pedig két játszmában a mérkőzést. A világranglista 80. helyén rangsorolt Fucsovics legközelebb szerda reggel lép pályára a kazah Alexander Bublik ellen, aki a világranglista 21. helyét foglalja el.

ATP 250 Qatar Open, keménypályás, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Fucsovics Márton–Roberto Bautista (spanyol) 6:1, 6:3
Marozsán Fábián–Vít Kopriva (cseh) 7:5, 7:6 (8–6)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.