2018. augusztus 30., 20:30

Felöltöztették a birkózókat

A magyarországi rendezésű világbajnokságra készülő magyar válogatottból a női keret és a kötöttfogású férficsapat átvette a vb-felszerelést a Körcsarnokban. 

Birkózó VB magyar csapat

Az eseményen közös csapatfotózást is tartottak, ahol jelen volt többek között Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke.  

„Úgy gondolom, hogy a Bacsa Péter vezette szervező bizottság kimagasló munkát végez, és a Nemzetközi Birkózó Szövetség elnöke által elvárt szintű világbajnokság elé nézünk. Nenad Lalovics ugyanis korábban abbéli kívánalmának adott hangot, hogy rendezzük meg a sportág eddigi legjobb világbajnokságát” – mondta sportvezető, aki kiemelte, a sportszakmai szervezésen túl nagyon komoly kulturális-turisztikai tervezés előzi meg a vb-t. 

Sastin Marianna, a legutóbb, 2013-as budapesti vb aranyérmese elmondta: elegáns, kényelmes ruhákat vehettek át. 

„Mind a férfi-, mind a női kollekció gyönyörű. Az ilyen események érzékeltetik, hogy nem vagyunk már messze a világbajnokság kezdetétől, úgy gondolom, hogy a felkészülési tervnek megfelelő állapotban vagyok” – nyilatkozta a 62 kilogrammos versenyző.

A mindhárom szakág legjobbjait felvonultató birkózó-világbajnokságot október 20. és 28. között a Papp László Budapest Sportarénában rendezik meg.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.