2019. június 28., 16:19

Éremben bíznak a karatésok az Európa Játékokon

A Minszkben zajló Európa Játékok utolsó napján, vasárnap lép tatamira a Magyarországot képviselő két karatés. A 67 kg-os súlycsoportban Tadissi Martial és a 75 kilós Hárspataki Gábor egyaránt érmes reményekkel vág neki a küzdelmeknek.

karate magyar bajnokság
Fotó: fotobp

A játékok karate versenyén a nyolcfős kategóriákat két négyes csoportba osztják, ezeken belül körmérkőzéseket rendeznek, és a két-két legjobb kerül az elődöntőbe. Korábbi eredményeik és jelenleg formájuk alapján klasszisaink jó eséllyel pályáznak az éremszerzésre: kategóriájukban mindketten a negyedik helyen állnak az európai ranglistán.

A korábbi vb-második Tadissi Martial már ott volt az első, 2015-ös Európa Játékokon Bakuban, emellett kvalifikált a két évvel ezelőtti, wroclawi Világjátékokra is, de azokon nem jött össze az éremszerzés. A márciusi Európa-bajnokságon bronzérmet nyert magyar karatés úgy érzi, eljutott arra a szintre, hogy ezúttal már kiemelkedő eredményt érjen el.

"A felkészülés utolsó hónapját Ázsiában töltöttük, ahol az olimpiai kvalifikáció sanghaji fordulóján sikerült bronzérmet szereznem. Nem voltam ugyanakkor maradéktalanul elégedett, mert voltak hibák. A kazahsztáni edzőtáborban már ezekre figyelve folytattam a munkát. Szerintem jól sikerült a felkészülés, ideális formában érzem magam. Minszkben immár a harmadik multisport-eseményemen veszek részt, és úgy érzem, sikerült megérnem arra, hogy mentálisan is tudjam kezelni az itteni, a többi karate versenytől eltérő légkört. Szeretnék a csoportból továbbjutni és a helyosztókon részt venni. Nagyon boldog lennék, ha sikerülne érmet nyernem" – nyilatkozta az UTE 27 esztendős sportolója.

Ugyancsak a dobogós helyezés a célja Hárspataki Gábornak, aki idén megnyerte a 2020-as tokiói olimpiai pontszerző sorozatának salzburgi állomását, Isztambulban pedig a harmadik helyen végzett.

 "Nagyon jól érzem magam, mivel először vagyok egy ilyen multisport-eseményen. Az elmúlt egy hónapban csak arra készültünk Márszival, hogy a maximumot ki tudjuk hozni itt magunkból, szóval már nagyon várjuk a versenyt. A legelégedettebb egy arannyal lennék, de más színű éremnek se fordítanék hátat" – bizakodott az MTK 23 éves karatésa.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.