2018. november 22., 20:25

Eredményes volt a magyar paraszkander-válogatott

Harmadik lett a magyar paraszkander-válogatott a lengyelországi Világkupán. 

para szkander vk
Fotó: NVESZ

Rumia adott otthont a hagyományos lengyelországi VK-nak, amelyen a magyar színeket Rojkó Zoltán, Fenyvesi József, Simon Dániel, Hernyák Imre és csapatvezetőként Szabó Ozor János képviselte. Azt már megszokhattuk, hogy ebben a sportágban a magyarok rendszerint jól teljesítenek a nemzetközi megmérettetéseken, ez ezúttal sem volt másképp.

„A mieink jól szerepeltek, összesen 4 arannyal, 2 ezüsttel és 3 bronzéremmel fejezték be a Világkupát (szkanderben külön versenyeket rendeznek jobb, illetve bal kézzel…a szerk.). A válogatott egyik tagja, Rojkó Zoltán open kategóriában is elindult, ott végül második lett. A magyar nemzeti csapat tagjai a nagy világversenyeken általában jól teljesítenek, így volt ez a legutóbbi világbajnokságon, a Nomád Világjátékokon, és nem volt másképp a lengyelországi Világkupán sem. Azon kevés sportágak egyike vagyunk, amelyek a paraversenyzőket ugyanúgy kezelik, mint az ép társaikat” – értékelt Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.