2019. július 18., 22:12

Érdi Mária rajtra kész

Érdi Mária Japánban is készült az idei világbajnokságra. A női laser radial hajóosztályban szereplő magyar vitorlásversenyző július 6-án érkezett a távol-keleti országba. Három napot töltött Enoshimában, ennek a 3 napnak a célja elsősorban akklimatizáció volt.

Érdi eződterem
Fotó: Érdi Mária Sajtó

„Július 10-én repültünk át Japán nyugati partjára, Sakaiminatóba, ahol majd július 19-én kezdődik a világbajnokság és egészen július 24-ig tart. Itt átvettem a hajómat. Megjegyzem, a világbajnokságokon nem a saját hajómmal indulhatok. Itt kötelezően bérelni kell egyet. Azóta edzem folyamatosan, Sara Wintherrel, az új-zélandi edzőm vezetésével” – olvasható Érdi Mária blogjában.

A világbajnokság után körülbelül egy hét pihenő és kirándulás következik a tokiói kvótás versenyző számára, majd visszautazik  Enoshimába, ahol az augusztus edzésekkel, és két komolyabb versennyel telik majd számára

. Ott rendezik meg ugyanis az olimpiai tesztversenyt, és lesz egy világkupa is. Érdi Mária két hónap után, szeptember 2-án tér vissza Magyarországra, és elindul többek között a Balatonon megrendezendő magyar bajnokságon.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.