2021. február 21., 14:11

Először nyert szlovák férfi teniszező Grand Slam-tornát

A kilencedik helyen kiemelt Ivan Dodig, Filip Polášek horvát-szlovák duó nyerte a férfi párosok döntőjét az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A szlovák páros specialista győzelme azt jelenti, hogy a női páros sikerek után először nyert férfi szlovák teniszező Grand Slam viadalt.

Filip Polášek és Ivan Dodig a trófeával
Fotó: TASR/AP

Daniela Hantuchová korábbi sikerei után 2021-ig kellett várni a férfi győzelemre, amelynek köszönhetően Polášek a jövő héttől immáron a tizedik helyen lesz a férfi páros világranglistán. A horvát kollégájának ez volt a második sikere, s tiszteletreméltó, hogy míg Dodig 36, a szlovák játékos 35 évesen értek el ilyen sikert.

A győztes duó a vasárnapi döntőben a címvédő, ötödikként rangsorolt Rajeev Ram, Joe Salisbury amerikai-brit kettőst verte két szettben, 1 óra 27 perc alatt.

A horvát-szlovák páros hatodszor indult közösen a négyes tornák egyikén, eddig kétszer jutottak elődöntőbe, a tavalyi sérüléseik után pedig nem számítottak az esélyesek közé.

A szlovák teniszező elmondta, általában párosukból az ő teljesítménye szokott a mérkőzések ingadozni, de ezúttal a kezdéstől több kiváló ütés sikerült neki, a fonákok eredményesek voltak és igyekezett ezekre építeni. Polášek pedig csodás napokon van túl, mert két nappal ezelőtt született meg második gyermeke, akit a boldog apuka karrierje legnagyobb eredményével köszönheti. A teniszező sikerének köszönhetően bruttó 600 ezer ausztrál dollárral lett gazdagabb.

Ivan Dodig, Filip POLÁŠEK (horvát/szlovák-9) - Joe Salisbury, Rajeev Ram (Nagy-Britannia, USA-5) 6:3, 6:4
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.