2018. július 22., 10:31

Elkezdődött a nagy túra

Az első, több mint nyolcvan kilométeres szakasz már a Danube Bike Tour résztvevői mögött van.

Dbt 2.nap
Galéria
+4 kép a galériában

Mint arról beszámoltunk, négy lelkes amatőr csallóközi kerékpáros Duna eredésétől, vagyis a Fekete-erdőtől kerékpárral teker le egészen Bősig.

Szombaton a táv elején rögtön egy problémával kellett megküzdeniük, mert a csapat női tagjának, Katinak gondok adódtak a kerékpárja első váltójával. Az igyekezet ellenére ezt a műszaki gondot egyelőre nem sikerült megjavítani, de a hátsó váltó működik, így tekerni tud, igaz, a dombok nagyobb megterhelést jelentenek majd számára.

A táj szépsége viszont kárpótolta a csallóközi kerékpárosokat és jó minőségű utakon tudtak haladni, apró emelkedőkkel és sziklákkal övezett szakaszokkal. A helyiek mindenhol nagyon segítőkészek, Tuttingen városában pedig egy futóversenyt is megtekintettek, amelybe máskor be is neveztek volna, hiszen a csapat több tagja amatőr futóként is aktív.

A Duna a forrás után 30 kilométerrel, Immendingennél már folyóvá duzzad, de néhány száz méterrel távolabb a folyó medre kavicsággyá változik, a víz nagy részét elnyelik a kőzet repedései. A kerékpárosok is látták, hogy ezen a szakaszon a folyó vize néhány lépés után már teljesen eltűnik, a meder csontszárazzá válik.

Peti a nem szűrt, tejszínű német kézműves sört is megkóstolta a szakasz után, de csak mértékkel fogyasztotta. Az utolsó 20 kilométerüket egyébként nagy eső kísérte, s vasárnapra is enyhe eső várható. Előreláthatóan a váltóproblémát majd csak hétfőn tudják javítani, hiszen vasárnap az üzletek Németországban zárva tartanak. 

Vasárnap egy hosszú, 150 kilométeres szakaszt teljesítenek egészen Blausteinig.

Dbt 2.nap
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.