2018. július 21., 08:07

Csallóközi amatőr kerékpározók kéthetes túrája

Négy lelkes amatőr sportoló nagy küldetésre szánta el magát. A Duna eredésétől, vagyis a Fekete-erdőtől kerékpárral letekernek egészen a csallóközi Bősig.

Danube Bike Tour 2018

A távolság 1100 kilométer és összesen két hét alatt kívánják teljesíteni, miközben a táj szépségeivel is megismerkedhetnek. Péntek hajnalban egy kisbusszal utaztak az indulási helyszínre, a németországi Donaueschingenbe, ahol két kis patakocska, a Breg és a Brigach összefolyásával létrejön a Duna, amely Európa második leghosszabb folyama.

A négy bátor sportember közül Zsélyi Kati  közelmúltban töltötte be ötvenedik születésnapját, félmaratonokat teljesít, s nagy álmát teljesíti ezzel a kihívással, amelynek a Danube Bike Tour 2018 nevet adták. Férjével, Zsélyi Zolival Gútán élnek, s együtt teljesítik a 14 napos kerékpártúrát is. Zoli egyébként idén futotta le már századik maratonját.

A nagymegyeri Bartalos Árpi ötvenedik születésnapjára egy kerékpárt kapott ajándékba, azóta lelkes kerekes, aki nem ijed meg a nagy kihívásoktól sem. A nyárasdi Ágh Péter pedig a negyedik csallóközi sportember, aki majd teljesíti a távot, ő szintén amatőr futó és kerékpározó.

Valamennyien már körbetekerték a Balatont, Velencei-tavat, a Fertő-tavat, és nagy vágyuk volt egy izgalmas és hosszabb biciklitúra. Idén sikerült megszervezni és a tegnapi érkezést követően még kissé körbenéztek a közeli Svájcban, hogy szombaton nekivágjanak az első szakasznak, amely Donaueschingenből Beuronba vezet és összesen 82 kilométer hosszú.

A csapatnak sikeres tekerést kívánunk és túrájukról majd naponta beszámolót olvashatnak portálunkon.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.