Egy csallóközi dalia Gömörben

Milyen évet zárt a Felföldi Dalia Iskola?

A járvány sújtotta évek az expanziónkat ugyan fékezték, de a lendületünkből nem veszítettünk. A jelenlegiek mellett több helyen voltak induló csapatkezdeményeink. Ezeket az utazási és sporttal kapcsolatos korlátozások miatt nem tudtuk kibontakoztatni, így itt újra fel kell venni a fonalat. Ez az időszak mindenkire másként hatott. Voltak tagjaink, akik kikoptak, de nagyon sokan vették a fáradságot, és a lezárások idején otthon is edzettek. A világjárvány előtti időszakban Magyarországon is elindult néhány ígéretes kezdeményezés, illetve, családi kapcsolatok útján Erdélyben is. Ezeket most tovább kell folytatni, hogy létrejöjjenek a megtartó, helyi közösségek. Ezt az időszakot építkezésre használtuk fel, aminek idén meg is lett a gyümölcse, átadásra került a magyar állami támogatással megvalósult központunk, mely közösségi ház és tornaterem is egyben.

Milyen célokat fog szolgálni a szépen felújított parasztház?

Amellett, hogy az adminisztratív egységünk lesz, a Felföldi Dalia Iskola központja, itt lesznek elhelyezve a könyvtárunk, a gyűjtésekből származó anyagok, illetve a tornateremben edzéseket, összpontosításokat, szemináriumokat fogunk tudni tartani. A szobákban és a tetőtérben pedig ott alhatnak a résztvevők.

Korábban a Magyar Baranta Szövetség keretében tevékenykedtetek, melyből később kiváltatok, miért?

Voltak olyan szakmai vitáink, amelyek megnehezítették az együttműködést, én pedig energiáimat a harcművészetre és a közösségépítésre szerettem volna fordítani, nem pedig felesleges csatározásokra, így a saját út jelentette a megoldást.

Mi volt a fő szemléleti különbség?

Már akkoriban is folytattam szakmai gyűjtéseket, igaz, kisebb volumenben, mint később. A gyűjtések során kiderült, hogy sok minden, amiről azt gondoltuk, hogy tradicionális, az valójában nem az. Azaz, felül kellett volna bírálni az addig tanított technikákat, és ami, kis túlzással élve, Youtube-ról, más sportágból átvett technikán alapszik, azokat leválasztani a tradicionálisról. Tisztelem más harcművészeti ágak hatékony technikáit, de akkor azt ne nevezzük tradicionális magyar harcművészetnek. Ha például megtanulom a hagyományos japán vívást, majd a tanultakat katana helyett szablyával mutatom be, annak semmi köze a magyar tradíciókhoz. Ebben nem tudtunk egyetértésre jutni.

Mi történt ezt követően?

Ekkor fontam intenzívebbre a kapcsolatomat más szakemberekkel, illetve vetettem bele magam még inkább a gyűjtésekbe, majd ezek feldolgozásába. 2018-ra jutottunk el oda, hogy azt mondhattuk, ez a baranta már nem az a baranta, ám ezt egy laikusnak nehéz volt kézzelfoghatóvá tenni, így döntöttünk a teljes név- és arculatváltás mellett, s lettünk, amik vagyunk.

Milyen jellegű gyűjtéseket végeztél?

Alapvetően kétféle gyűjtést végeztem. Az egyik a hagyományos néprajzi gyűjtés. A Csallóköztől az Ung-vidékig bejártam a Felvidéket. Két nagyobb tájegység nincs még felgyűjtve, Nógrád egy része, és a Vág és Garam köze.  Ha ezt a számok nyelvére szeretném lefordítani, több mint 600 adatközlővel beszéltem, ennyi embertől van leírt anyagom, hang- és/vagy videófelvételem, fotóm.

Kik ezek az adatközlők?

Idős pásztorokat kerestem, illetve idősebb embereket, tényleg gyakran szó szerint az utolsó előtti órában. A pásztorok a bot, az ostor, a fokos és a kés használatáról professzionálisan tudtak beszélni, hiszen ezek számukra munkaeszközök volt, így a tőlük begyűjtött információk a professzionális eszközhasználatra vonatkoznak. De nyilazni, birkózni, ostorozni, célba dobni régebben a gyerekek is szoktak, csak a legénykorból a felnőttkorba érve elhagyták ezeket a virtusos játékokat. Az ő technikáik gyakran, másodlagosan kötődtek a pásztorokhoz. Az általuk elmondottakat rögzítettem. Természetesen pásztorból már kevés van, a Csallóközben vagy az Ipoly mentén már csak volt pásztorokat találtam, de Gömörben, Torna környékén, illetve a Bodrogközben még vannak. Ha nagyon akar, az ember talál…

Mi következett a gyűjtés után?

Az anyagot át kellett tekinteni, rendszerezni, részleteire bontani, és módszertani szempontból is feldolgozni, úgy, hogy minél könnyebben tanítható legyen. Az adatközlők ezt, értelemszerűen nem rendszerben gyakorolták, azonban, ha a gyűjtéseket alaposan elemezzük, rájöhetünk, hogy az egyes technikák egymásra épülnek, rendszerbe foglalhatók. Ha megkérdeztem egy idős adatközlőt, nyilván azt mutatta, ami éppen az eszébe jutott, értelemszerűen suhanckorában nem volt edzésterve. Természetesen jelentkeztek az életkori korlátok is. Egy hetvenéves bácsika már nem tudta úgy megmutatni a mozdulatot, mint ereje teljében, ha éppen fájdította a karját a gyűjtés idején, de ha már az alapmozdulat megvolt, akkor, a többi mint alapján kirajzolódott a „nagy egész”. A gyűjtések anyagát könyvben is kiadtuk, hogy ez a tudás ne csak a mi köreinkben maradjon, hanem a nagy nyilvánosság számára is elérhető legyen.

Szablyát és visszacsapó íjat viszont már ők sem használtak, ezzel kapcsolatban hol gyűjtötték információkat?

Ugyanilyen jellegű kutatásokat végeztem a közép-ázsiai türk tudatú népek körében, ahol ennek gazdag hagyománya van. A világjárvány előtt több, közép-ázsiai gyűjtőúton is voltam. Illetve a szablya és az íj használatával kapcsolatosan értelemszerűen a történelmi források feltárására támaszkodtam. Nekünk, magyaroknak szerencsére sok írott forrásunk van ezzel kapcsolatban is. Ha valamit befejezünk, egyes régiókban azt mondják: végeztünk, hatszáz. Ez valószínűleg a huszár hatvágás gyakorlásából ered, ahol mind a hat mozdulatot százszor kellett elvégezniük a gyakorlóknak. Később ez a jelentése elhalványult, de ebből is láthatjuk, hogy ez ennyire immanens szinten jelen van nyelvben.

Harcművészeti iskolaként aposztrofáljátok magatokat. Mi különböztet meg benneteket a fegyveres hagyományőrző csoportoktól?

Mi elsősorban az egyén fejlődésére koncentrálunk, nem kizárólag a testi fejlődésére, hanem a jellemfejlődésére is. A hagyományőrzők általában a külsőségekre koncentrálnak, mi nem viselünk tradicionális harci öltözéket, nem az a célunk, hogy egy-egy kor hadviselését jelenítsük meg, hanem hogy a tradicionális magyar harcmodort a XXI. századba átörökítve szolgáljuk annak fennmaradását, illetve tagjaink fejlődését.

Értem, de hol volt ez a rendszer „előttetek”? Ti egy 2008 óta létező szervezet vagyok.

A szintetizáló munkát ugyan én végeztem el, de csakis gyűjtésekre hagyatkozva. Azaz, ezek a technikák itt voltak, egy zárt közösségben évszázadokat túléltek, csak le kellett hajolni érte.

Milyen eszközökkel küzd egy dalia?

A tradicionális népi birkózás mellett eszközeink a szablya, az íj, a fokos, a bot, az ostor és a hajítófegyverek.

Mindenkinek mindet kell tudni kezelni?

Aki vizsgázni szeretne, annak értelemszerűen igen. Tíz fokozat van, mindenkinek a maga szintjén kell tudni teljesíteni. Nem célunk, hogy bárkinek olcsón osztogassuk a fokozatokat. Aki szintet szeretne lépni, annak adekvát eszköztudásra van szüksége, illetve arra, hogy harcművészeti iskolánk szellemiségét magáévá tegye.