2018. augusztus 24., 17:37

Darts: Eredményesen hangoltak budapesti Eb-re

Teljes létszámban indultak a szeptemberi steel darts Európa-bajnokság előtti utolsó nagyobb hazai eseményen a magyar válogatott tagjai. Az országos bajnokság hatodik, debreceni fordulóján a férfiaknál az Eb-résztvevő Székely „Penge” Pál győzött, a nőknél viszont borult a papírforma.

darts eb

A hazai rendezésű kontinensviadalon mindkét nemből négy játékos képviseli majd a magyar színeket szeptember 25. és 29. között a MOM Sportközpontban.

Az ob-fordulón a férfiaknál a válogatottak egyike, Székely „Penge” Pál volt a legjobb, aki győzelmével visszavette az összetettbeli elsőséget a szintén válogatott Petrács Gábortól. Takács Gábor az elődöntőben esett ki, míg Rucska József ötödik lett.

A hölgyeknél meglepetésre az ifjúsági korú Kovács Tamara nyerte a fordulót, megelőzve az Eb-résztvevő Erdei Nórát. Csombok Krisztina harmadik, Ölei Annamária pedig ötödik hellyel hangolt az Európa-bajnokságra, míg a női világranglista hetedik helyén álló Ihász Veronika évek óta a férfi mezőnyben indul.

„Debrecen kitett magáért, fantasztikus versenyt rendezett” – nyilatkozta Kövesdi Andrea szövetségi kapitány. – „Ez a megmérettetés szervesen illeszkedett az Eb-re való felkészülésbe. Szeptember 8-án lesz az utolsó hazai versenyünk, onnan már csak az Európa-bajnoksággal foglalkozunk.”

Érdekesség, hogy a debreceni viadal legjobb eredménye az ifjúsági fiú döntőben született, ahol Lakatos Gergely úgy nyert 4-0-ra, hogy mutatója az első 9 nyíl alapján 111 pont volt, a mérkőzésen a körátlaga pedig 95.2 pont, ami világszínvonalú teljesítmény az utánpótlás Európa-bajnok részéről.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.