2019. február 1., 13:51

Csisztu Zsuzsának ünnep minden táncverseny

Csisztu Zsuzsa lesz a háziasszonya a versenytánc idei legrangosabb eseményének, a –hétvégén a MOM Sport- és Rendezvényközpontban sorra kerülő – TáncSport Magyar Bajnokságoknak, amellyel párhuzamosan egy nagyszabású nemzetközi megmérettetést, a Hungarian Dance Opent is rendeznek. A közismert sportújságíró, televíziós műsorvezető bevallása szerint sok szálon kötődik a tánchoz, és számára a táncversenyek mindig ünnepet jelentenek. 

Csisztu Zsuzsa
Fotó: echotv.hu

„A táncsport iránti rajongásom még akkoriból származik, amikor a 90-es években a Savaria táncversenyeken dolgoztam sok-sok éven át” – emlékezett vissza az egykori tornászbajnoknőből lett sportriporter. – „Azóta nagyon kedves sportág ez számomra, amelyhez a későbbiekben is vissza-visszatértem. A szövetség jelenlegi elnökével, Zsámboki Marcellel való ismeretségem sem újkeletű, hiszen konferáltam őt, amikor még aktívan versenyzett, sőt, ha jól emlékszem, még partnernőjével elért világkupa győzelmüket is közvetíthettem. Felkérésére a Világtáncfesztiválnak is többször voltam műsorvezetője, és nagy megtiszteltetés, hogy a magyar bajnokságokon is ott lehetek. Rajongóként is veszek részt rajta, mert imádom ezt a műfajt.” 

Szerinte ízig-vérig sportágról van szó, amely büszke lehet arra is, hogy méltón őrzi a hagyományait.

"Mindig is azon a véleményen voltam és leszek, hogy nem lehet megkérdőjelezni, hogy a tánc sport. Csak mert az esztétikai elemek ennyire aktívan jelennek meg benne, ez óriási fizikai igénybevétel. Ha valaki végigtáncol egy több selejtezőből álló egész napi repertoárt, annak aligha kell bizonygatni, hogy ez mennyire sport és mennyire nem. Iszonyatos fizikai felkészültséget igényel, és persze mellette rengeteg tanulást, precizitást, ritmusérzéket és alkalmazkodást. Külön értéke számomra a tradicionális mivolta, főleg, amikor látjuk, hogy egyes sportágak egymás után "kódolják újra" magukat. A táncban érezni a hagyományokat, és látni, hogy milyen fontosak az olyan apróságok, mint a táncosok tartása vagy az öltözék részletei, az egész összességében pedig nagyon elegáns." 

Csisztu Zsuzsa kapcsolatát a tánccal még szorosabbra fűzi – amit alighanem kevesen tudnak –, hogy egyesült államokbeli egyetemi tanulmányai során tánc másoddiplomát is szerzett. Mint mesélte, az inkább jazzbalett volt, mint versenytánc, de komoly vizsgákat tett belőle. Kedves emléke még, hogy annakidején néhány munkatársával táncoktató videókazettát készítettek, ahol szintén ő látta el a műsorvezetői teendőket.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.