2019. november 10., 11:35

Cseh-szlovák bajnok lett a bősi srác - VIDEÓVAL

Az „Évszázad mérkőzésének” kikiáltott küzdelemben a bősi Végh Attila győzött a cseh Karlos Vémola ellen szombaton az MMA Oktagon 15 gálán.

Végh Pumukli Attila
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Facebook / Oktagon MMA

A dunaszerdahelyi születésű sportoló már az első körben kiütötte a 2015 óta legyőzhetetlen cseh sportolót.

Az Évszázad mérkőzésének titulált küzdelemben a fogadóirodák szerint egyértelműen Vémola volt a favorit, a maga 11 mérkőzés óta tartó veretlenségével.

Végh Attila ugyan előző mérkőzéséről vesztesen távozott, most azonban semmit sem hagyott a véletlenre, már a második percben bevitte „Végh”-zetes ütését. Ezzel 33. győzelmét ünnepelte, 9 vesztes és 2 döntetlen meccs mellett.

Fotó:  Facebook / Oktagon MMA

Az előző vesztes mérkőzésem után el voltam keseredve.

„Egy egész hetet őrlődtem, majd kaptam egy ajánlatot, hogy megküzdhetek Karlosszal. Ez annyira felpörgetett, hogy a következő négy hónapot hihetetlen kemény edzésekkel töltöttem, sokszor még a könny is kicsordult a szememből egy-egy edzés végeztével. Mindent bevetettem a siker érdekében, és összehoztam” - nyilatkozta a bősi harcos a mérkőzés után.

Vémola hatodik vesztes mérkőzését könyvelhette el a 2 győztes mellett, kiütéssel azonban először kapott ki.

„Először is gratulálok a győztesnek. A meccset nem tudom különösebben kommentálni, mert nem sokra emlékszem belőle. Bizonyára hiba volt nem olyan agresszíven kezdeni, mint máskor szoktam. Nem tudom, mi vette el a figyelmemet, bizonyára nem vettem komolyan az engem ért ütéseket. Utólag ki kell elemeznem, hol követtem el a hibát. Ha Attila megadja a visszavágás lehetőségét, élni fogok vele. Most mindent elvesztettem, a visszavágókor már nincs mit vesztenem.”

Mindez azonban semmit sem változtat azon, hogy ma este a jobb győzött, és az Végh Attila volt

- mondta el Vémola.

Így örült Attila a győzelemnek:

Az MMA azaz a mixed martial arts, vagy kevert harcművészetek olyan küzdősport, mely megengedi az ütést, rúgást és a földharcot egyaránt, állva és földön is. Különféle küzdősportok és harcművészetek technikáit vegyesen alkalmazzák, innen ered a neve is.

És íme a mérkőzés (a kiütés 12:52-nél):

Végh Pumukli Attila
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.