2022. március 25., 11:16

Budapesten most, Pozsonyban a jövő héten futhatunk félmaratont

Hétvégén a 37. Telekom Vivicittá félmaraton mindent visz, de ennél hosszabb távokat is futhatunk Magyarországon. Aki pedig barackpálinkával pótolná a futás miatti folyadékveszteséget, annak Délkelet-Morvaországba kell utaznia. Ez egyébként edzéselméleti szempontból teljesen helytelen...

futás
A felvétel az I. Újvárosi Futáson készült, 2021-ben
Fotó: TASR

Több mint tízezer résztvevőt várnak a szervezők a hétvégi 37. Telekom Vivicittá futófesztiválra Budapestre. Kocsis Árpád, a szervező BSI ügyvezető-versenyigazgatója a sportesemény bevezető sajtótájékoztatón elmondta:  a félmaratonra, 4500-en neveztek be.

Friedl Zsuzsanna, a névadó szponzor Magyar Telekom HR-vezérigazgató-helyettese tájékoztatott:

A nevezési díjukat az ukrajnai helyzet miatt menekülni kényszerülők megsegítésére ajánlják fel az Ökumenikus Segélyszervezet számára, az összeget vállalatuk további ötmillió forinttal egészíti ki. Ezen felül minden megtett kilométer után a Telekom további 37 forintot adományoz, megosztva a SUHANJ! Alapítvány és az Ökumenikus Segélyszervezet között."

A SUHANJ! Alapítvány fogyatékkal élő amatőr sportolók integrációját támogatja.

A futófesztivál szombaton 13:15 órakor a 940 méteres Telekom Vivicittá Családi Futással kezdődik a margitszigeti víztorony közelében, a Schulek Frigyes sétányon. Vasárnap 9 órakor rajtol a félmaraton, 12:30-kor a 10 km-es verseny, majd zárásként, 14:30-kor a 7 km-es Telekom Midicittá.

Tegnap esti adat, hogy a félmaratonra már csak 80 szabad hely volt, a váltóra és a trióra pedig összesen 20 váltónyi, ezek vasárnapig biztosan elfogynak, tehát aki nem élt az előnevezés lehetőségével, vasárnap, ha más dolga nincs, ne menjen Budapestre, a helyszíni nevezésben bízva.

Újra pörög a futóturizmus, az Európa egyik legszebb panorámáját kínáló városi futására a hazai sportolók mellett 72 ország 1350 futója is bejelentkezett. A versenyen hagyományosan erős a felvidéki részvétel. Ha ön úgy véli, félmaratont futni nehéz, gondoljon arra, hogy ezt a hétvégén 4500-an megteszik.

Motiváció gyanánt fel is villantunk egy karakteres futóarcélt

A 41 éves, tallósi Katona László, a helyi RBC Tallós klub sportolója 2017-ben kezdett futni, azóta sikerült magát felfutnia a maratonig. Ez lesz a negyedik Vivicittája.

Hányadik félmaratonod a 37. Telekom Vivicittá?

A jubileumi tizedik, a Vivicitták közül pedig a negyedik, igaz, ezek közül egy a covid miatt virtuális futás volt, amit otthon teljesítettem.

Miért preferálod a Vivicittát?

A futóverseny útvonala semmihez sem fogható. Budapest gyönyörű, még ha idén a verseny nagyobb része a Duna partjára korlátozódik is. Korábban volt már élvezetesebb pálya is, amikor gyakorlatilag keresztülfutottunk az egész belvároson. Persze érthető, hogy ehhez sok útlezárásra van szükség. Számomra az is fontos, hogy nem egyedül, a saját útvonalamon futhatok, hanem emberek nagy tömegében. Ennyi versenyszünet után az is feldobja az embert, ha társaságban fut. Idén ez lesz az első versenyem.

2017-ben kezdtél futni. Mi motivált?

Őszintén szólva el voltam lustulva, és fel is szedtem pár kilót. Munka után hazamentem, tévé, család stb., de a mozgás hiányzott. Ekkor kezdtem el. Korábban fociztam. De a futásban az a jó, hogy nem kell másokra várnom, ha akarok menni, felveszem a cipőmet, és megyek.

Sokan kezdenek el futni, de megmaradnak a kocogásnál, nem mindenki jut el a maratonig. Milyen volt a te utad?

Nekem ez újévi fogadalmam volt. 2016-ot azzal fejeztem be, hogy 2017-ben lefutom a maratont. Aztán amikor megvolt az első futásom, 1,3 km, akkor ezt felülbíráltam, és azt mondtam, elég lesz a félmaraton. Beneveztem a Vivicittára, és aztán már nem volt megállás. Négy hónap alatt felkészültem, és megállás nélkül le tudtam futni a távot. Aztán már jöttek a következő célok, hogy javítsunk az eredményen, vigyük le két óra alá, végül a maraton, amit Prágában sikerült teljesítenem.

Mit tanácsolsz azoknak, akik szeretnének elkezdeni futni?

Kitartást! Az első kudarcok után ne hagyják abba, hanem próbáljanak néhány hétig rendszeresen futni, és utána értékeljék ki az eredményeket. Ha ezt sikerült két-három hónapig fenntartani, a futás annyira a mindennapjaik részévé válik, hogy már nem fogják akarni abbahagyni.

24 óra, 50 km, van itt minden

Az igazán kemények persze nem itt, hanem a 24 órás ultrafutó bajnokságon talpalnak, Budakalászon, az Omszki-tó mellett.

Itt lesz például a komáromi futólegenda Szőnyi Ferenc is, ezúttal csapatban.

Számára ez csak egy edzőfutam az áprilisi ötszörös Ironman előtt, amelyre aktuálisan készül. Budakalászon nincs helyszíni nevezés a szombati versenyre, és egyébként is csak versenyengedéllyel lehet indulni. Nézzük, mi az, ami nyitott a nagyközönség előtt is.

Szintén vasárnap, 10 órai kezdettel, nagyon szép természeti környezetben, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra Homokkomárom – Valkonya – Homokkomárom közti részén kerül sor a Kékfűrész félmaratonra.

Aki ide menne, nehogy meglepődjön futás közben, a verseny neve ugyan félmaraton, de a táv 25 kilométer. Helyszíni nevezésre nincs lehetőség, de e cikk közzététel idején még élt az online nevezési lehetőség, melynek felső határa 100 fő.

Ennél sokkal durvább a Vértes terepmaraton, ahol a leghosszabb táv 50,6 kilométer, 1245 méteres szintemelkedés mellett, ide azonban már lezárult a regisztráció, bár különböző facebookos futócsoportokban mindig akadnak utolsó pillanatban is eladó nevezések, de erre senkit sem buzdítanék, ugyanis a versenyszabályok szerint hivatalosan erre is csak hétfőig volt lehetőség.

Szombaton 5800 és 11 500 méteres terepfutások lesznek a bazini (Pezinok) golfpályán. A hosszabb távon a szintemelkedés kellemes 350 méter. Helyszíni nevezésre van lehetőség, de csak a 250 fős létszámlimitig.

Szombat este, 19:30 óra kezdettel Besztercebányára, az éjszakai futásra 1000 résztvevőt várnak, a táv mindössze 5390 méter a belvárosban, a szintidő egy óra, így ez gyalogolva is megy.

Velké Pavlovice egy kedves, mindössze 3400 fős lakosságú kisváros Csehországban, Pozsonytól alig 100 kilométerre, az autópálya mellett. A borászati és baracktermesztő hagyományaira büszke településen 5 és 8 kilométeres távon futhatnak az érdeklődők a szőlőhegyen,

viszont a hivatalos versenykiírásban csak teát kínálnak, pálinkáról nincs szó, így ezzel kapcsolatban érdemes a helyszínen tájékozódni.

Ezek az első negyedév utolsó futóeseményei. A jövő hétvége Magyarországon értelemszerűen a választások jegyében telik. Futóversenyek persze ekkor is lesznek. Még pénteken, április 1-jén kerül sor az éjszakai bolond terepfutásra a budai hegyekben, a táv azonban nem a vicc kategóriába tartozik, 15 és 30 km közül lehet választani.

Maratont a Nógrád megyei Terény mellett Pozsonyban (félmaraton is), Párizsban és Olaszországban, a Garda-tó mellett (félmaraton is) futhatunk, félmaratonra Prágában, Baján és Jánosházán lesz lehetőségünk április első hétvégéjén.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.