2019. szeptember 13., 08:35

Az Ultrabalaton lesz a kontinens legzöldebb futóversenye

Az NN Ultrabalaton (NN UB) a kontinens legzöldebb tömegsport rendezvénye lesz, 15 ezer indulóval! Európa egyik legnépszerűbb futóversenyének szervezői a csütörtöki sajtórendezvényen bejelentették, hogy a következő tókerülő futóversenyt az Ultrabalatonok történetében először teljesen zöld szemléletben bonyolítják le. A budapesti eseményen bemutatták a terepversenyeken már jól bevált, futásra fejlesztett frissítőpoharat is, amely a használat után akár zsebre is rakható.

Ultrabalaton

Zelcsényi Miklós, az NN Ultrabalaton főszervezője elmondta: elérkezett az a pont, amikor nem elég ott lenni az NN UB-n és nem elég futni, küzdeni, akarni, hanem versenyezni is zölden kell majd, mert a Balatont nem örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.

„Európában elsőként és egyedülálló módon (az ilyen létszámú verseny tekintetében) száműzzük az eddig használt műanyag poharakat és eszközöket, ennek eredményeképpen szeretnénk minden idők legzöldebb NNUB-jét megrendezni, bizonyítva azt, hogy odafigyeléssel lehet olyan sporteseményt szervezni, mely abszolút környezetbarát. A versenyt megelőző tésztaparti során papírtányérokat és környezetbarát evőeszközöket használunk az eddigi műanyagok helyett. A frissítő- és váltópontokon felgyülemlő PET palackokat szelektíven gyűjtjük és adjuk le, így ezek újrahasznosítható alapanyaggá válnak. A csapatverseny során a pontokon a terepversenyeken már jól bevált futásra fejlesztett frissítőpoharakba, vagy akár a versenyző által hozott pohárba, kulacsba biztosítjuk a vizet és az izotóniás italokat” – mondta Zelcsényi Miklós.

Ismertették a következő NN UB versenykiírását is, ebből kiderül, hogy az ultrafutók számára 22 szakasz lesz, míg a nagyobb csapatoknak 49 szakaszra osztották a 221 kilométeres távot. A 2020-as NN Ultrabalatont május 14. és 17. között rendezik meg, a mezőny Balatonfüredről indul, és megkerülve a Balatont oda tér vissza. Az szakaszok és a váltópontok megtekinthetők az Ultrabalaton megújult honlapján.

Sárfalvi Péter, az Emmi sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy az NN Ultrabalatonra, és az ahhoz hasonló sportrendezvényekre  azért van nagy szükség, mert így minél több emberrel meg lehet szerettetni a futást.

„2010 előtt Magyarországon 5 százalék volt a rendszeresen sportolók aránya, ez ma már 12-14 százalék lett. A cél azonban az, hogy ez a szám 20 százalék fölötti legyen" – mondta Sárfalvi Péter.

Sztanó Imre, a névadó szponzor NN Biztosító vezérigazgatója kiemelte, hogy a cég világszerte 60 futóversenyt támogat, ezek között különleges helyet foglal el az Ultrabalaton, amelyen ha egyszer elindult valaki, akkor minden évben ott szeretne lenni a mezőnyben.

Balog Zoltán, a Magyarvíz Kft. kereskedelmi igazgatója üdvözölte a szervezők által bejelentett környezetbarát intézkedéseket. „Cégünknél kiemelt szerepet kap a környezetvédelem, így örülök, hogy ebben a témában is egyetértünk az UB szervezőivel.” – fogalmazott a kereskedelmi igazgató.

A sajtótájékoztatón ott volt Storcz Botond, háromszoros olimpiai bajnok kajakos is, aki az elmúlt Ultrabalatonokon a szervezők csapatát erősítette. „Nekünk minden futó fontos. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy az első és az utolsó is ugyanolyan figyelmet, segítséget kapjon az egyes frissítő pontokon. Én elsősorban a váltó és frissítő pontokon dolgozó kollégák motiválásával igyekeztem segíteni a minél magasabb szintű lebonyolítást” – mondta a háromszoros olimpiai bajnok. 

Az NN Ultrabalaton 2020-ban 14. alkalommal rajtol. A Balatont megkerülő egykörös verseny Magyarország legnépszerűbb közösségi sporteseménye és Közép-Európa leghosszabb futóversenye.

Teljesíthető egyéniben, váltóban, futva vagy bringával. Az alapítók 2007-ben egy 200 kilométer feletti ultrafutó versenyt álmodtak meg. A résztvevők létszáma akkor összesen 200 fő volt. Ehhez a maroknyi csapathoz évről évre egyre többen csatlakoztak, így 2019-re az indulók száma már meghaladta a 13 ezret.

A szervezők a nevezéseket a megelőző év őszén nyitják meg; az NN Ultrabalaton egyre növekvő népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 2016-ban 54 nap, 2017-ben 54 óra, 2018-ban összesen 37 perc elegendő volt arra, hogy telt házas legyen az esemény. Köszönhetően a futók versenybe vetett bizalmának, 2019-ben 22 perc alatt telt házas a verseny, és a nevezések megnyitását követő egy óra múlva további 800 csapat jelentkezett a várólistára.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.