2021. december 27., 09:37

Adelaide-ben kezdi az évet Fucsovics Márton

Fucsovics Márton január első és második hetében Adelaide-ben készül majd az ausztrál nyílt teniszbajnokságra.

Fucsovics Márton
Fotó: TASR/AP

A férfiak versenysorozatát szervező ATP honlapja szerint a világranglista 40. helyén álló magyar játékos

a január 3-án, illetve az egy héttel később kezdődő adelaide-i torna nevezési listáján is szerepel.

A tervek szerint mindkét versenyen elindul az amerikai Tommy Paul is, a január 17-én rajtoló Australian Openen pedig párosban együtt szerepel majd a két teniszező.

„Bő két hetes felkészülésen vagyok túl, ami szerintem nagyon jól sikerült. Aztán jött a karácsony, ami rövid volt és természetesen a családom körében ünnepeltem. Most pedig indulunk Ausztráliába” - nyilatkozta az M1 aktuálisnak a 29 éves Fucsovics, aki megerősítette, hogy Adelaide-ben kezdi az évet, ahol két tornán szerepel a melbourne-i ausztrál nyílt bajnokság előtt.

Az első számú magyar férfi teniszező elmondása szerint mindig örömmel utazik el az év eleji ausztráliai viadalokra és ez most is így van.

Mindig várom az ausztráliai turnét. Szeretek oda menni, általában jól szoktam játszani ott.

Most sok pontot kell megvédenem, úgyhogy nehéz mérkőzések várnak rám, de remélem, hogy ezúttal is jól fogok játszani” - emelte ki Fucsovics. - „A célom az, hogy az Australian Openen eljussak legalább a negyedik körig, viszont mindig a következő mérkőzésre koncentrálok, s az a legfontosabb, hogy az első körös meccset megnyerjem.”

Fucsovics a novemberi Davis Kupa idején sérüléssel küzdött, ám az akkori problémája már a múlté.

„A Davis Kupa után volt egy tíz napos pihenőm, és ezalatt teljesen kipihentem a sérülést. Most szerintem jó formában vagyok, erősnek érzem magam. Hosszú meccsek várnak rám, nehéz meccsek várnak rám. Remélem jól fog menni a játék” - nyilatkozta Fucsovics Márton, aki a 2021-es évével elégedett. Úgy véli, pályafutása egyik legjobb idényén van túl, 40. a világranglistán és kiemelkedő sikernek tartja a wimbledoni negyeddöntőjét, illetve a rotterdami tornán elért döntős szereplését.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!