2024. március 16., 11:50

A világelső a kilencedik kiemelttel játssza az Indian Wells-i tenisztorna döntőjét

A világelső Iga Swiatek és a kilencedik helyen kiemelt Maria Szakkari jutott be a döntőbe az Indian Wells-i keménypályás tenisztorna női versenyében.

Iga Swiatek tenisz
Fotó: TASR/AP

Az elődöntőben

az elsőként rangsorolt lengyel játékos mindössze három gémet engedélyezett az ukrán Marta Kosztyuknak,

a másik ágon viszont ennél jóval nagyobb csatát láthatott a közönség.

A görög Szakkari és a US Open-győztes amerikai Coco Gauff három szetten keresztül küzdött egymással

úgy, hogy közben több esőszünetet is kellett tartani. Az első játszmát Szakkari nyerte, majd riválisa egy rendkívül szoros szett végén, három meccslabdát is hárítva rövidítésben egyenlített. A döntő játszmát aztán újra a görög uralta, aki 2 óra és 41 perc játék után fogadhatta Gauff gratulációját. 

A 2022-es fináléban is Swiatek és Szakkari csapott össze egymással, akkor előbbi nyert.

Eredmények - nők (9,2 millió dollár összdíjazás):
elődöntő:
Swiatek (lengyel, 1.)-Kosztyuk (ukrán) 6:2, 6:1
Szakkari (görög, 9.)-Gauff (amerikai, 3.) 6:4, 6:7 (5-7), 6:2
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.