2020. november 1., 21:25

A nádszegi teniszező a párizsi tenisztorna főtábláján

A világranglista 104. helyén jegyzett nádszegi teniszező, Gombos Norbert sikerrel vette a párizsi tenisztorna selejtezőit és ott lehet a főtáblán.

Gombos Norbert
Fotó: TASR

A 30 esztendős felvidéki játékos három játszmában bizonyult jobbnak a ranglistán magasabban jegyzett moldáv Radu Albottal szemben. Gombos az első játszmában kétszer is elvesztette adogatójátékát, de sikerült visszajönnie és három alkalommal is elvette ellenfele adogatását, így 7-5 arányban megnyerte az első szettet.

A második játszmában a 85. helyen rangsorolt moldáv teniszező mindent elkövetett az egyenlítés érdekében, kétszer is breakelte Gombost, végül 6-4-re megnyerte a második szettet, ami azt jelentette következhetett a mindent eldöntő játszma.

A harmadik szettben nagy csata folyt, a moldáv teniszező már 4-2-re is vezetett, és úgy tűnt, kezében a meccs, de nádszegi teniszező elképesztő játékkal rukkolt elő, megfordította a mindent eldöntő szettet. Gombos két alkalommal is elvette Albot adogatását, 6-4-re hozta a harmadik játszmát, ezzel megnyerte a mérkőzést. A felvidéki teniszező tehát ott lesz a párizsi tenisztorna főtábláján.

ATP Masters 1000, selejtező, Döntő:

Gombos Norbert – Radu Albot (moldáv) 7-5, 4-6, 6-4

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.