2021. november 21., 11:54

A kínai teniszcsillag előkerült

Ismét megjelent a nyilvánosság előtt Peng Suaj kínai teniszező, akit hetek óta eltűntként kezeltek.

Megkerült volna?
Fotó: TASR
Peng Suaj

A 35 éves, párosban kétszeres Grand Slam-tornagyőztes játékos egy pekingi ifjúsági tornán jelent meg. A szervezők által közzétett videón az látható, amint a pálya mellett állva integetett és teniszlabdákat írt alá a gyerekek számára.

Hiszi a piszi
Fotó: TASR
A gyerekek között állítólag aláírásokat is osztogatott
Peng Suajról azóta nem volt hír, hogy közösségi oldalán egy november 2-i bejegyzésben szexuális zaklatással vádolta meg Csang Kao-li korábbi kínai miniszterelnök-helyettest. A posztot fél órával a megjelenése után eltávolították, Peng pedig azóta nem adott életjelet magáról. A kínai sportági szövetség és a kormány sem kommentálta érdemben az ügyet, a közösségi oldalakon pedig letiltották az ezzel kapcsolatos vélemények megjelenését.

Szombaton a Global Times angol nyelvű kínai lap főszerkesztője azt közölte a világhálón, hogy a teniszezőnő biztonságban van, otthonában tartózkodik, jól van, és hamarosan megjelenik a nyilvánosság előtt, hogy eloszlassa az aggodalmakat.

Peng váratlan és hosszan tartó eltűnése miatt politikusok és teniszezők a világ különböző részéről adtak hangot aggodalmuknak, a női tenisztornákat szervező WTA pedig bejelentette: kész valamennyi versenyét elhozni Kínából, amennyiben nem kap megnyugtató választ a játékossal kapcsolatban.

Bár pozitívum, hogy láthatjuk őt, de továbbra sem világos, hogy szabad-e, és képes-e önálló döntéseket hozni és cselekedni, kényszer vagy külső beavatkozás nélkül. Ez a videó önmagában nem elégséges. A Kínával való kapcsolatunk válaszúthoz ért"

- szögezte le Steve Simon, a WTA elnök-vezérigazgatója szombaton, a legfrissebb videó nyilvánosságra kerülése után.

A kínai kormánypárt továbbra sem közölte, vizsgálja-e, mi történt Peng és a 75 éves Kao-li között. Utóbbi 2018-ban szinte teljesen eltűnt a közéletből. A múlt héten az állami televízióban elhangzott egy Pengnek tulajdonított angol nyelvű nyilatkozat, amelyben visszavonta korábbi vádjait.
 

Megosztás
Címkék