2019. október 14., 16:00

1200 versenyző a losonci tájfutó versenyen

Október második hétvégéjén több száz futó töltötte meg a losonci Ľadovo víztározó környékét, ahol kétnapos közös szlovák-magyar hosszútávú tájfutó bajnokságot szerveztek. A losonci erdőkben mintegy 1200 futó mérte össze gyorsaságát.

taj-4.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Sípos Berni

Igor Patráš, versenyigazgató elmondta: érkeztek versenyzők Lengyelországból és Csehországból is, de zömében magyar és szlovák futók neveztek.

Ami a korosztályt illeti, a legkisebbektől, tehát a 8-10 évesektől kezdve, egészen az idősebbekig érkeztek versenyzők. A legidősebb 89 éves.

Az 1200 fős részvétel szlovákiai viszonylatban átlag fölötti érdeklődést jelent. Legtöbben Magyarországról neveztek, ahonnan mintegy 800 sportoló érkezett.

Fotó:  Sípos Berni

Gyerekkorom óta, tehát több mint 40 éve tájfutok. Végigkísérte az életemet. Ez egy nagy szerelem, amibe ha az ember belekóstol, nem tud többé kiszállni

- mondta egy pécsi versenyző.

20 éves koromban találkoztam a tájfutással. Azóta az egész családom, a gyerkőcök, a férjem, mindenki tájfut

- tette hozzá egy másik.

Fotó:  Sípos Berni

Szombathelyről huszan érkeztek a megmérettetésre.

A tájékozódási futás a városunkban régi múltra tekint vissza. Van világbajnoki 6. helyezettünk, de van olyan klubtársunk, aki kétszeres senior világbajnok. Tulajdonképpen az utolsó 5-6 évben élesztettük újra ezt a sportot Szombathelyen. És most huszan jöttünk el ide, hogy bajnoki pontokat szerezzünk

- nyilatkozta Kiss Geosics Beatrix, a Haladás VS tájfutó szakosztály vezetője.

A Ľadovo víztározó környékét a sportolni vágyók szívesen látogatják. A losonci helyszín kiválasztásánál a csodás természeti környezet is befolyásoló tényező volt.

Losoncnak egykor nagyon jó eredményei voltak ebben a sportágban, több klubb is működött a városban, amelyek később sajnos megszűntek. És valóban nagyon szép terepek és környezet található itt. Ráadásul Losonc város önkormányzata is segítőkész volt, amiért hálásak vagyunk. Ezek a tényezők befolyásolták a döntésünket, hogy itt szervezzük a versenyt

- mondta a versenyigazgató.  

Fotó:  Sípos Berni

A tájfutás a tájékozódási sportok egyike. Olyan atlétikai jellegű futósport, ahol a versenyzőknek térkép és tájoló segítségével a térképen feltüntetett ellenőrzőpontokkal kijelölt pályán, a pontokat többnyire előírt sorrendben érintve, a legrövidebb idő alatt kell végigfutni. És bár valószínűleg nem tartozik a legismertebb atlétikai versenyszámok közé, a természetben való mozgás miatt sok rajongóval büszkélkedhet.

 

taj-4.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.